A Magyar Köztársaság 2009.évi serdülő asztalitenisz csapatbajnokságán ezüstérmes a Komlói Bányász
- A csapatbajnokságon 3 fős csapatok küzdöttek egymás
ellen úgy, hogy a mérkőzések 4 győzelemig tartottak. Az első egyéni kört
követően egy páros mérkőzés következett, majd a második egyéni körrel
folytatódott a mérkőzés - addig, amíg valamelyik csapat nem érte el a 4 győzelmet - avat be a speciális szabályokba Pintér Zoltán (1.kép), aki a Komlói Bányász fiatajait az Országos Csapatbajnokságra elkísérte, s ott őket irányította. Mint az eddig elhangzottakból kiderülhetett, egy ilyen megmérettetésen nem csupán a versenyzők teljesítménye határozza meg a csapat eredményét, hanem az is fontos, az edző hogyan osztja be az asztalhoz álló játékosok sorrendjét. Nos, Pintér Zoltán ezúttal jól "sakkozott", de tanítványai is igencsak kitettek magukért. A KBSK a Szita
Márton (2.képünkön válogatottbeli edzőjével), Sabján Gergely (3.kép), Óbert Patrik összetételű csapattal állt asztalhoz és a
ranglistahelyezéseknek köszönhetően a legjobb 4 kiemelt közt szerepelt, így csak
a második fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe. Első mérkőzésükön a KSI II.
együttesét búcsúztatták magabiztosan, s zzel a győzelemmel már be is kerültek a
legjobb 4 együttes közé. A döntőbe
jutásért a verseny első számú kiemeltje, a Ceglédi VSE következett, akit a
vártnál biztosabban győztek le, ezzel pedig bejutottak a döntőbe, ahol a KSI I.
csapata várt rájuk. Az összecsapást végül - nagy csatában - 4:2-re a fővárosiak
nyerték. Mint Pintér Zoltán elmondta, 3:2-es KSI-s vezetésnél Szita Márton
3:1-re kikapott válogatottbeli társától Lakatos Tamástól, így már nem kerülhetett
sor Sabján Gergely utolsó mérkőzésére. - Fiataljaink
mindenképpen dicséretet érdemelnek ezért a teljesítményért. Külön ki kell emelnünk a Szita Márton – Sabján Gergely
párost, akik valamennyi mérkőzésüket megnyerték és egyéniben mindketten csak
Lakatos Tamástól szenvedtek vereséget – értékelte a sikeres versenyt a komlói
edző. Részletes
eredmények :
Komlói Bányász S.K. - KSI
II. 4 : 0
Komlói győztesek: Szita Márton 1,
Sabján Gergely 1, Óbert Patrik 1 és a Szita – Sabján páros.
Komlói Bányász S.K. -
Ceglédi VSE 4 : 1
Komlói győztesek: Szita Márton 2,
Sabján Gergely 1 és a Szita – Sabján páros.
KSI I. -
Komlói Bányász S.K.4 : 2
Komlói győztesek: Szita Márton 1
és a Szita – Sabján páros.