Folytatták tavaszi "nagy menetelésüket" a komlói asztaliteniszezők
Az NB I-ben szereplő nők két hazai találkozón bizonyultak jobbnak ellenfelüknél, míg az NB II-es férficsapat előbb idegenben, majd hazai környezetben győzte le soros ellenfelét. Az első napi hibátlan teljesítmény után a szombati mérkőzéseken kettőt is 2-0-ról veszített el az országos 20-ak bajnokságon Sabján Gergely, aki így az ötödik helyet szerezte meg a 25 induló között. A nők a 3. fordulóban a Magyargencset fogadták és győzték le magabiztosan. A találkozónak volt ugyan egy izgalmas periódusa, de a KBSK-siker nem forgott igazán veszélyben. Mint azt a komlói asztaliteniszezők vezetőedzője elmondta, a 3 óra 15 percig tartó mérkőzés elején jól jött a fiatalok páros győzelme. Hamar 6:1-re elhúztak a komlóiak, de ezután feljött
a vendégcsapat és 6:5-re szépítettek. - Ekkor szerencsére megnyugtatta csapatunkat Pata
Erika győzelme Soós Csilla ellen és innen újra mi következtünk elevenítette fel a történteket Rajnai József, majd hozzátette: - Ki kell emelni
ifjúsági korú játékosunkat ,Szita Natasát, aki a pároson kívül 3 egyéni meccset
is hozott a télen megerősödött Veszprém-megyei együttes ellen. Másik fiatalunk
Ripp Adrienn is hajszálnyira volt az egyéni győzelemtől és több meccslabdáról
nagyon balszerencsésen kapott ki az ellenfél egyik felnőtt játékosától. Ugyancsak a tavaszi 3.kört játszották az NB II-es férfiak Dunaújvárosban, ahol 12-6 arányú győzelmet arattak. Ezen az összecsapáson a párosok döntetlenje után 3:1-re
hozták az első két egyéni kört a vendégek (7:3 volt ekkor a javukra), s a meccs végére még tovább nőtt
az előnyük. A győzelem értékét növeli, hogy két utánpótlás korú versenyzővel
(a még csak 12 éves Sabján Gergellyel, valamint a 15 esztendős Tóth Zsolttal álltak fel a komlóiak, akik 10 %-os tavaszi szereplésüknek köszönhetően felléphettek a dobogó 3. fokára.
Jegyzőkönyvek:
Komlói Bányász S.K.-Magyargencs S.E.11 : 7
Komlói győztesek: Dr. Bolvári
Katalin 3, Pata Erika 3, Szita Natasa 3, valamint a Dr. Bolvári – Pata és a
Szita N. – Ripp Adrienn párosok 1-1.
Dunaújvárosi ASEI.– Komlói Bányász S.K.I.6 : 12
Komlói győztesek: Tóth Gábor 4,
Tóth Zsolt 3, Sabján Gergely 2, Zombori Gábor 2 és a Tóth Zs. – Zombori G.
páros 1.
Komlói Bányász S.K. II.-Szekszárd AC4 : 14
Komlói győztesek: Rozina Gábor 2,
Balogh András 1 és Lehoczki Gábor 1 Ez utóbbi találkozón - az NB III-ban a tartalékos komlói második csapatnak nem volt esélye az egységes
szekszárdiak ellen.
Ezen a hétvégén újabb forduló következett - újabb komlói győzelmekkel. Szombaton a férfi I. csapat a Polgárdit fogadta és győzte le szoros mérkőzésen, ma pedig a nők Kaposváron arattak elsöprő győzelmet. A fiúknál a mérkőzés
elején mindkét páros mérkőzést elbukták a hazaiak, ráadásul úgy, hogy a Tóth Zsolt –
Zombori Gábor páros az 5. szettben már 4:0-ra is vezetett (0:2). Ezt követően
azonban zsinórban 5 egyéni meccset nyert a Bányász (5:2 nekünk), s bár a folytatásban feljött a
Fejér megyei vendégcsapat (6:5), az utolsó egyéni kört 9:5-ös vezetésről
kezdhették Tóth Gáborék, ám ezúttal is feljöttek a vendégek (9-8). A mindent eldöntő mérkőzésen Drávai
József tette fel az i-re a pontot: 10:8-ra győztek több mint 3 órás nagy
csatában a hazaiak, akik őrzik a tabellán 3. helyüket.
A somogyi megyeszékhelyen szereplő komkóiak a mérkőzés elején mindkét páros meccset hozták, ráadásul a rutinosabb párosuk (Dr.Bolvári-Pata) nyert nehezebben. Az
első egyéni kört 3:1-re, a másodikat pedig 4:0-ra
nyerték a vendégek, akik ezzel már 9:1-re vezettek. A harmadik egyéni körben Ripp Adrienn
(aki első meccsét megnyerte) veszített, a negyedik egyéni kör pedig ismét 4:0 volt a Komlónak, így elsöprő Bányász-siker született, melyet a vezetőedző így kommentált: - A vártnál nagyobb arányú győzelmet arattunk idegenben ,a középmezőnyben helyet foglaló
Somogy megyei együttes ellen, ami fiataljaink mai eredményes játékának (Nati és
Adri a párossal együtt 7 meccset hozott) volt köszönhető. Női csapatunk
ezzel a biztos győzelemmel továbbra is tartja 2. helyezését az NB I-es tabellán
(a rivális Győri Elektromos csapata egy mérkőzéssel kevesebbet játszott).
Jegyzőkönyvek:
Komlói Bányász S.K. I. -Polgárdi S.E.10 : 8
Komlói győztesek: Drávai József
3, Tóth Gábor 3, Tóth Zsolt 2 és Zombori Gábor 2.
Kaposvári A.C.-Komlói Bányász S.K.2 :
16
Komlói győztesek: Dr.Bolvári
Katalin 4, Pata Erika 4, Szita Natasa 4, Ripp Adrienn 2 valamint a Dr.Bolvári –
Pata és a Ripp – Szita párosok 1-1.
Szintén ezen a hétvégén rendezték Sopronban az országos újonc "huszak" bajnokságát - melyen 25 versenyző állhatott asztalhoz. Erről a versenyről Pintér Zoltán, a KBSK fiatal tehetségének, Sabján Gergelynek az edzője számolt be: - A játékosokra
a két nap során 12 egyéni mérkőzés várt. A versenyzőket 5 ötfős csoportba osztották, s a selejtező csoportmérkőzések után a
csoportok 1. és 2. helyezettjei az 1-10. helyért, a 3. és 4. helyezettek pedig
a 11-20. helyezésekért játszhattak tovább.
Mint az edző elmondta, Gergő
veretlenül lett csoportelső, mögötte még a szegedi Tímár jutott az első 10
közé csoportjukból. Az első napon még két mérkőzés várt a komlói srácra: előbb a
szegedi Tápait, majd régi riválisát, a ceglédi Ecsekit győzte le, így veretlenül zárta az első napot.
- A második
napon is 6 mérkőzés várt versenyzőnkre - folytatta beszámolóját Pintér Zoltán, aki elmondta: - Sajnos a második nap már nem sikerült
olyan jól, hiszen szombaton 3 győzelem és 3 vereség következett, ezzel Gergő
végül az 5. helyen végzett. Pedig közel volt az ezüstérem is! A BVSC-s Kovács Sebestyéntől és a nyírbátori
Majoros Bencétől kapott ki versenyzőnk. Majoros ellen 3:2-re veszített úgy, hogy már 2:0-ra
vezetett és a 3. szettben mérkőzéslabdája is volt! Utolsó mérkőzésén
páros-társától, a szolnoki Szudi Ádámtól kapott ki - szintén 3:2-re és itt is
Gergő vezetett 2:0-ra. Az az igazság, hogy érmet vártunk versenyzőnktől, amihez
nem sok hiányzott. Ha megnyeri Szudi elleni utolsó mérkőzését, akkor
ezüstéremmel térhetett volna haza a „hűség” városából.
( Első három képünk az NB I-es női csapat mérkőzésein készült, a negyediken Pintér Zoltán és Sabján Gegő látható).