Hamis húszezresekkel fizettek több helyen Baranyában - a rendőrség már elfogta a "gyártókat"
Fénymásolt húszezer forintos bankjegyekkel fizettek
italboltokban és vegyeskereskedésben több baranyai településen - így Szentdénesen, Ipacsfán, Drávacsepelyen, Rádfalván és Kacsótán - is a napokban, akkor még ismeretlen elkövetők. A rendőrök időközben négy személyt elfogtak, közülük egynek az előzetes letartóztatását már el is rendelte a bíróság - közölte a helyilapok.hu-val Zsobrák Péter r. százados. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóviviője a részletekről szólva elmondta: a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanusítható négy - húsz és negyven éves kor közötti - férfi személyautóval járta a Dél-baranyai községeket, ahol különböző boltokban, vendéglátóhelyeken szeszesitalt, cigarettát vásároltak, mindezért pedig
fénymásolt bankjegyekkel fizettek. Volt, ahol csak a pénzt váltották fel, azért, hogy a
hamis bankók helyett igazit kapjanak. Mire a kereskedők rájöttek, hogy átverték őket,
a férfiak már messze jártak. Mint megtudtuk, a négy férfit lakossági bejelentésr alapján fogták el, s ellenük pénzhamisítás
miatt indult eljárás. A rendőrség egyelőre nem közölt további részleteket az esetről, így nem tudni, ki, hol és hány darabot készíthetett a hamis bankjegyekből. Zsobrák Péter (képünkön) ugyanakkor elmondta: a rendőrség
kéri a tanúk, vagy károsultak jelentkezését, egyúttal felhívja a lakosság
figyelmét, hogy hamis bankjegy feltalálása esetén értesítsék a rendőrséget a
107-es hívószámon, vagy fáradjanak be a legközelebbi rendőri egységhez.