Sorozatban loptak, raboltak - kommandósok is részt vettek elfogásukban
A nyomozások szinte mindegyike azt állapította meg, hogy az elkövetők - szinte minden esetben -
a hajnali órákban, általában ablakon másztak be, illetve ablakbetöréssel
jutottak a lakásokba. A bűncselekmények betörésnek indultak, azonban -
ha sértett otthonában tartózkodott és fel is ébredt - az elkövetők
megfenyegették, értékei átadására kényszerítették.
A bűncselekmények során készpénzt, arany ékszereket, mobiltelefont
vittek ela bűnözők, akik most már a rendőrség "vendégszeretetét" élvezik. Mint azt a helyilapok.hu-nak Bojtor Bernadett r. százados, a Pécsi Rendőrkapitányság sajtószóvivője elmondta, a múlt hét folyamán - alapos
és célzott nyomozást követően - a Pécsi Rendőrkapitányság Nyomozó Alosztálya, a
Baranya Megyei RFK Bevetési Osztályával együttműködve ,szervezett bűnügyi akció
keretén belül elfogta a bűncselekményekkel gyanúsítható négy személyt. A férfiak egy gépkocsiban utaztak és három
- Egerágon elkövetett - betörést követően fogták el őket. A személygépkocsiban
megtartott szemle alkalmával több olyan tárgyat - szövetkesztyűt, viperát
– is lefoglaltak a rendőrök, melyek vélhetően bűncselekményekhez köthetők.
Megalapozott
a gyanú arra vonatkozóan is, hogy a társaság - korábbi időben elkövetett - két, ugyanilyen
módszerrel elkövetett rablásban is érintett.
A négy személyt - előállításukat követően - gyanúsítottként hallgatták ki,
majd őrizetbe vették őket. Azóta az illetékes bíróság elrendelt mindegyikük előzetes letartóztatását. Mint megtudtuk,
Zs.I., B.G., G.L., és K.P. többszörösen büntetett előéletű személyek.
A
gyanúsításokban foglalt bűncselekmények vonatkozásában eddig csak egyikőjük tett
vallomást, aki a terhére rótt valamennyi bűncselekmény elkövetését elismerte és
terhelő vallomást tett mindhárom bűntársára is. Ezen beismerő vallomását
helyszíni kihallgatás keretében is megerősítette, melynek során további
bűncselekmények helyszínét is megmutatta, azonban azokat - elmondása szerint -
egyedül követte el.
A
nyomozás során valamennyi gyanúsított
tartózkodási helyén, házkutatást tartottak. Ennek során a rendőrség arany ékszereket foglalt le, melyek közt utóbb az egyik sértett felismerte a
sajátjait. A gyanusítottaktól ezen túlmenően a gyanúsításban szereplő bűncselekmények során eltulajdonított
tárgyakat is sikerült lefoglalni.
Az eddigi adatok szerint a Pécsi Rendőrkapitányság illetékességi területén 11 - hasonló
módszerrel elkövetett, besurranásos lopásnak indult betöréses lopás és rablás -
bűncselekmény miatt is van folyamatban büntetőeljárás, melyekkel kapcsolatosan feltétlenül szükséges a fenti gyanúsítottak
szerepét vizsgálni.
A
nyomozást és a szakértői munkát kiterjesztették más rendőrkapitányság
területén elkövetett bűncselekményekre is. A Pécsi
Rendőrkapitányság intézkedés-sorozata kiemelkedő eredménnyel járt ésa lakosság szubjektív biztonságérzetét
nagyban befolyásoló bűncselekmények megszakítását eredményezte.