Öt komlói érem a korosztályos Budapest Bajnokságon
Tovább folytatják tavalyi "nagy menetelésüket" a Komlói Bányász fiatal asztaliteniszezői. A KBSK versenyzői a hét végén Budaőrsön vettek részt az újonc, serdülő és ifjúsági Budapest Bajnokságon, ahol újabb szép sikereket értek el - tájékoztatta a helyilapok.hu-t Rajnai József, a komlói asztaliteniszezők vezetőedzője. Az első napon
(pénteken) a legkisebbek - az újoncok - versenyszámaira került sor. Az
összevont újonc egyéniben induló KBSK-s Sabján Gergely (1.kép) a verseny 2.számú kiemeltjeként állt asztalhoz. A komlói
fiú a 32-es főtáblán kezdte a versenyt, ahol először egy selejtezőből felkerült
versenyzőt, majd a 8 közé jutásért a kecskeméti Balogh Eriket búcsúztatta -
egyaránt 3:0 arányú győzelmekkel. A negyeddöntőben előbb a KSI-s Freisinberger
Kristóf ellen győzött 3:1-re, majd a döntőbe jutásért Kovács Sebestyént (BVSC)
búcsúztatta (3:0). A döntőben viszont már nem bírt régi riválisával, a ceglédi Ecseki
Nándorral (0:3) és így végül ezüstérmes
lett. A második
napon a serdülő versenyszámokon már 3 komlói versenyző állt asztalhoz, akik
közül Óbert Patriknak kellett selejtező csoportmérkőzéseket játszania. Patrik
veretlenül csoportelső lett, így - életében először - a serdülők között is
főtáblára került. Az újabb bravúr, a legjobb 16 közé jutás azonban már nem
sikerült neki, mivel 4:1-re kikapott a ceglédi Palástitól. A másik két KBSK-játékos
ranglista-helyezésének köszönhetően a 32-es főtáblán kezdte a versenyt. Sabján
Gergely a BVSC-s Juhász-Vedrest még legyőzte, de utána a nyolcaddöntőben
párostársától, a szolnoki Szudi Ádámtól óriási csatában 4:2-re kikapott. Szita Márton (2.kép) első számú kiemeltként állt
rajthoz és biztosan vette az első két akadályt a főtáblán. Marci a
negyeddöntőben a ceglédi Palásti ellen nyert 4:0-ra, majd az elődöntőben az
ugyancsak ceglédi Ecsekit győzte le 4:1-re. A döntőben is egy ceglédi ellenfél
( párostársa, Molnár Gergely) következett, aki ellen szintén biztos 4:0-ás
győzelmet aratott és ezzel aranyérmet szerzett. A serdülő
párosok küzdelmében két komlói kettős is a legjobb 4 kiemelt között volt és a várakozásnak megfelelően
bekerültek az elődöntőbe. A sors pikantériája, hogy itt egymás ellen játszottak
a döntőbe jutásért, amit Szita Márton Molnár Gergellyel 3:2-re megnyert Sabján
Gergely és Szudi Ádám ellen. Marciék a döntőben a Szarka (Szombathely)- Palásti
(Cegléd) páros ellen győztek, ezzel ők végeztek a dobogó legfelső fokán. A
második nap komlói mérlege: 2 arany és 1 bronzérem, valamint 100 serdülő
ranglistapont (Szita Márton 80, Sabján Gergely 16, Óbert Patrik 4 pont). A harmadik
napon az ifjúsági versenyszámokra került sor, ahol 4 KBSK-s fiú és 1 leány
versenyző állt asztalhoz. Az ifjúsági leány párosok küzdelmében Szita Natasa (3.kép) új
párral, a statisztikás Juhász Fruzsinával indult. A 16 közé jutásért egy BSE-s
párt búcsúztattak, de utána a nyolcaddöntőben nagyon kemény ellenfél
következett és Natasáék elvéreztek a Tóth Edina (Statisztika) – Kovács Adrienn
(Kecskemét) párossal szemben. A fiúknál négy
KBSK-kettős állt asztalhoz. Óbert Patrik a nagykanizsai Horváth Dáviddal, Tóth
Zsolt pedig a mohácsi Bihercz Gáborral indult és selejtező mérkőzést játszottak
a 32-es táblára jutásért. Zsoltiék továbbjutottak, de ott rögtön egy másik
komlói egységgel, Sabján Gergőékkel találkoztak. Az összeszokottabb páros
(Sabján-Szudi) jutott tovább 3-0-al a 16 közé. Szita Mártonék 3:1-el kerültek a
legjobb 16 közé, de a nyolcaddöntőben már nem bírtak a versenyszám első számú
kiemeltjével, a Schaffer (MALÉV) – Korponai (Kiskunfélegyháza) párossal.
Gergőék a nyolc közé jutásért meglepetésre óriási csatában 3:2-re legyőzték a
Biedermann (Orosháza) – Szőllősi (Szolnok) párost, de a negyeddöntőben ők sem
bírtak a verseny későbbi győztesével, a Schaffer-Korponai párossal (1:3). Az 5.
helyezés így is nagyon szép a két - még újonc korú - versenyzőtől! Ifjúsági leány
egyéniben Szita Natasa a főtáblán várta a küzdelmeket. A 16 közé jutásért
biztosan, 4:1-re legyőzte a Póth Esztert (Statisztika), de a nyolc közé
jutásért már nem bírt egy másik statisztikás versenyzővel, Haraszti Nórával. Az ifjúsági
fiú egyéni versenyszámban 3 KBSK-s versenyzőnek is selejtező csoportmérkőzéseket
kellett játszania. Óbert Patrik 3. lett csoportjában, egy mezőtúri versenyzőt
sikerült legyőznie, ami azt jelenti, hogy az első éves serdülő korú versenyző 2
ifjúsági ranglistapontot szerzett. Tóth Zsolt keze – akitől egyébiránt Komlón
főtáblára kerülést vártak - 2 győzelmet követően a mindent eldöntő mérkőzésen
megremegett az orosházi Roszik Bence ellen (3:1-re kikapott), úgy, hogy 1:0-ás
vezetés után 2 szettet is nyert állásból veszített el. Sabján
Gergelyre is ki-ki meccs várt a csoport 3. mérkőzésén, de ő 3:0-ra legyőzte a
BVSC-s Jeszenszkyt és az ifik között is felkerült a főtáblára. A legjobb 16
közé jutásért azonban már nem volt esélye a jóval idősebb ceglédi Zakar ellen. Szita Márton
ezt a versenyszámot is a főtáblán kezdte. A 16 közé jutásért Szudi Ádámot
győzte le 4:1-re, majd az esélyesebb kiskunfélegyházi Korponait is 4:1-el
búcsúztatta. Ezt követően nagy meglepetésre 4:3-ra győzött a negyeddöntőben
Móricz Máté ellen. A döntőbe jutásért a WINK-es Perei Gergelytől kapott ki
4:0-ra. Marcinak azonban így is csak gratulálni lehet a legnagyobbak, az ifik
közt elért bronzérméhez.
A harmadik
napon a KBSK versenyzői 52 ifjúsági ranglistapontot gyűjtöttek be (Szita Márton
32, Sabján Gergely 8, Tóth Zsolt 2, Óbert Patrik 2 és Szita Natasa 8 pont).