Komlón a focisták elverték a szurkolókat!
Első ízben - de nem titkoltan a hagyományteremtés szándékával - került sor Komlón a szurkolók és a KBSK labdarúgói közti barátságos mérkőzésre, melyet közös vacsora és baráti beszélgetés követett.
A Carbon Ultras szurkolói csoport igencsak kitett magáért az ősz folyamán. Ők ugyanis - ellentétben a csapattal - valamennyi találkozón egyenletes, jó teljesítményt nyújtottak. Azaz, szívvel, lélekkel, teli torokból buzdították a kedvenceket - függetlenül az eredménytől ( a szezon vége felé már inkább eredménytelenségről beszélhetnénk), s a csapat helyezésétől.
Azt pedig már jóval az utolsó őszi forduló előtt bejelentették, hogy egy barátságos találkozóra kihívják az "igazi" focistákat - akik "vették a lapot" és vállalták a mérkőzést. A derbire a hét végén került sor a KBSK kökönyösi sporttelepén, a műfüves pályán (1. képünk a meccs előtt készült). Az összecsapás zuhogó hóesésben kezdődött, de az időjárás később "megkegyelmezett" a résztvevőknek.
Az első félidőben a szurkolók túlságosan is tisztelték az ellenfelet, de a második 30 percre megjött a bátorságuk és a lövőkedvük, így ez a félidő már lényegesen kiegyensúlyozottabb játékot hozott. Szó, mi szó, mindkét oldalon láthattunk jó akciókat (2.kép), ötletes megoldásokat - s persze szép gólokat. A mérkőző felek közös álláspontjaként nyilvánosság elé tárhatjuk a csata számszerű alkulását is: eszerint 13-6-ra nyertek a focisták.
A megvert szurkolók a találkozó után vendégül látták a csapatot egy saját készítésű vacsorára, ahol nekik is jutott meglepetés. A szakosztály ugyanis KBSK-mezekkel ajándékozta meg hűséges szurkolóit. A közösen elfogyasztott vacsorát baráti beszélgetés követte, melyen mindkét fél kifejezte abbéli szándékát, hogy a mostani - jól sikerült - rendezvényt egy hagyomány kezdetének tekintik, azaz, folyt. köv.
( Fotó: Péter Szabó Zoltán )
| |