Tovább tart a "lejtmenet" a KBSK focistáinál: Mészáros Ferenc csapata újabb hazai mérkőzésen gyarapíthatta volna pontjainak számát, ám a várt siker ezúttal is elmaradt. Akárcsak múlt szombaton az NTE 1866, ezúttal a Pécsi VSK is győzelemmel távozhatott a kökönyösi stadionból. A két mérkőzés azonban csak az eredményt tekintve volt ugyanaz... Lassanként meg kell szokniuk a szurkolóknak, hogy aki a Komló meccseire kilátogat, annak bizony időben kell helyet foglania a lelátón, különben lemarad az első gólról. Így volt ez most is... Alig telt el két perc a kezdést követően, amikor Schuszter betalált a vasutasok kapujába, Nagy játékvezető azonban - sokak szerint helytelenül - les címén érvénytelenítette a találatot. A hazaiak támadókedve azonban ezután is töretlen maradt, így egymás után alakultak ki a jobbnál jobb gólszerzési lehetőségek a PVSK kapuja előtt, de Nagy N., Korbuly, Kalmár G., Seemayer és Szabó Cs. is elpuskázta a helyzetét, aztán a 40. percben egy vasutas-akció végén Kovács P. a kapu torkában mentve akadályozta meg a vendégek gólszerzését. Két perc múlva azinban már ő s em segíthetett, így Varga B. találatával előnyhöz jutott a PVSK. (0-1)
Az első félidőben látottak alapján mindenki arra gondolt a lelátón ( leszámítva a néhány pécsi drukkert), hogy a sok hazai helyzet előbb-utóbb gőllá érik. Erre meg is volt az újabb esély, de előbb Kalmár lőtt a kapusba, majd Seemayer fölé végta a labdát gólhelyzetből, s az 55.percben jött a "hidegzuhany". Egy kósza pécsi akció végén a kapura tartó Kovács B.-lövés Shuszter és Méhn lábán is megpattant, ezzel megoldhatatlan feladat elé állítva Nagy Viktort (0-2)
Nem telt el sok idő a pécsi gólt követően, amikor egy szöglet után Győri fejjel jutatta a vasutasok hálójába a labdát (2-1), s ekkor újra élt a remény: talán még sikerülhet az egyenlítés, esetleg a fordítás. De ezen a napon a Komlónak semmi sem sikerült... Győri tíz perc elteltével újabb veszélyes fejest küldött kapura, de sem ebből, sem a további 4 - 5 Bányász-helyzetből nem született gól. A vendégeknek viszont elegendő volt egyetlen villanás és a 83.percben a csereként beállt Tóth L. bebiztosította csapata győzelmét (1-3).
JEGYZŐKÖNYV: Komlói Bányász - Pécsi VSK 1:3 (0:1)
Komló, 150 néző
Vezette: Nagy
Gólszerzők: Győri ill.
Varga B., Kovács B. és Tóth L.
Komló: Nagy V. - Kovács P. (Lóga), Győri,
Schuszter, Bocz - Korbuly, Kalmár G. (Hollósi), Méhn, Nagy
N. - Szabó Cs., Seemayer
Edző: Mészáros Ferenc
PVSK: Csaba - Both( Sümegi), Molnár, Tóth M., Dénes - Laki G., Kovács B., Szeifert,
Pest R.(Tóth L.) - Benedek (Heillmann), Varga B. Edző: Mink Olivér
Pintér Attila, a KBSK szakosztályvezetője a találkozóról azt mondta: - Sajnálom a fiúkat, mert ezen a meccsen a Komló játszotta a szebb focit, helyzetek sokaságát dolgoztuk ki, de a góllövéssel hadilábon álltunk, míg a Vasút négy lehetőségből három gólt szerezve elvitte a számunkra oly fontos három pontot. Hogy teljesítsük a kitűzött cél minimumát, ahhoz mindenképpen győznünk kell a zárófordulóban Pécsváradon.