Történelemből igen jók voltak a Dél-dunántúliak, hisz három csurgói, két dunaföldvári gyerek mellett Torbó Máté is ott volt a legjobb húsz között, s - a tavalyi hatodik helyén tovább javítva - ezúttal harmadik lett.
- Pedig ő már 11. évfolyamos, azaz már nem tanul közismereti tantárgyakat - mondja a fiú felkészítő tanára Tekkerné Somogyi Éva, aki így folytatja: - Máté szereti a történelmet, sokat olvas és hajlandó volt sok-sok délutánt feláldozni a felkészülésre, ennek meg is lett az eredménye.
A tanárnő szerint Máté széles látókörű, jó beszédkészségű, választékosan fogalmazó diák, s akár még jobb helyen is végezhetett volna az amúgy igen nehéz feladatokból álló versenyen - az első három helyezett közt ugyanis minimális volt a különbség. Tekkerné Somogyi Éva azonban - Mátéhoz hasonlóan - így is elégedett, s nem csak az elért eredménnyel. Hanem azzal is, hogy a kaposváriak - a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola - magas színvonalon, méltó körülményeket teremtve rendezték meg az országos versenyt. (A megnyitónak és az eredményhirdetésnek a városháza díszterme adott otthont.)
Érthetően hasonló elégedettséggel beszélt a körülményekről és a versenyről Takácsné Ludvig Ottilia is. Az ő tanítványa, a 10/A-s Elter Patrik ( ők ketten láthatók az 1.sz.fotón) ugyanis - annak ellenére, hogy megítélésük szerint a mostani feladatok jóval nehezebbek voltak, mint a korábbi versenyeken - a teljes
mezőnyt maga mögé utasította. Ez a siker is "érett" már korábban... Patrik ugyanis negyedikes kora óta foglalkozik a számítástechnikával, s amikor az első fordulóban, Komlón nyert, azzal az eredménnyel az országos rangsorban a 9. volt. De hetente több délutánt feláldozva készült, sokszor kapott olyan feladatot, amit otthon kellett megoldania - ám szívesen vállalta a plusz munkát. Az eredmény nem is maradt el, hisz a regionális versenyt is megnyerte, s végül az országos megmérettetésen sem talált legyőzőre.
Ez a szép siker pedig "beleszólt" Patrik további életébe is. Mint mondta, ezzel a sikerrel eldőlt, hogy milyen irányba megy tovább: érettségizni szeretne és további tanulmányaiban az informatikáé lesz a főszerep.
( A fotókat a cikk szerzője készítette )