Lassan elérkezik a nap, amikor a most nyolcadikos diákoknak dönteniük kell, hol tanulnak tovább, ám közülük sokan csupán a tájékozódásnál (vagy még ott sem) tartanak. Nekik kívánunk segítséget nyújtani azzal, hogy felvilágosítjuk őket az egyik komlói középfokú oktatási intézmény kínálatáról. A kereskedelemben egyre több olyan termék kapható, melynek csomagolásán az olvasható: 2 in 1, 3 in 1, sőt 5 in 1-es is van. Nos, ezt nyugodtan kiírhatnák a volt 501-es intézmény bejárata fölé is, hisz ebben az iskolában 5 féle képzésből választhatnak a tanulók, - melyek közül három érinti a mostani nyolcadikosokat. A szakiskolai képzés (e típusban képzik a szakmunkásokat) során az első két évben - azaz a 9., 10. évfolyamon - közismereti tárgyakat sajátítanak el, emellett pályaorientáció és szakmai előkészítés keretében ismerkedhetnek a különböző szakmákkal. Arról, hogy ki milyen szakmát kíván tanulni, csak a 10. évfolyam végén (tehát 2 év múlva) kell dönteni. Varga Sándor szerint addigra ez lesz a választék: bútor-asztalos, bolti eladó, (élelmiszer-vegyiáru), kőműves, karosszéria-lakatos, szerkezetlakatos, szabó (női szabó), műanyag-feldolgozó gép-rendszer üzemeltető. Az intézmény igazgatóhelyettese azonban hozzátette: elképzelhető, hogy a piaci igények alapján más szakmák képzésére is sor kerül. Legutóbb így indult be komlói cégek jelzése és hathatós közreműködése révén a szerkezetlakatos és a műanyag-feldolgozóképzés is (ráadásul előbbiek kiemelt ösztöndíjat kapnak és elhelyezkedési lehetőségük is garantált a velük kötött tanulmányi szerződés alapján). Mint megtudtuk, több helyi cég is jelezte már, hogy szüksége lenne esztergályosokra. Nos, ha e szakmára minimum 8 jelentkező van, az 501-es máris kész az oktatásukra. A szakiskolai képzés során azonban nem "kötelező" szakmát választani. Ha valaki úgy érzi, az éppen aktuális kínálatból egyik sem megfelelő az ő számára, a 10. év után választhatja az érettségit adó (3 éves) képzést. De mód van ebben az iskolában a német nemzetiségi képzésre is (heti 5 órában tanulnak nyelvet, ezen kívül megismerkednek a német kultúrával, hagyományokkal is). És még mindig ennél az iskolatípusnál maradva: aki a 10. évfolyamot követően szakmát választott és megszerezte a szakmunkás-bizonyítványt, még mindig tovább mehet az érettségit is adó "vonalra". Második lehetőségként a szakközépiskolai képzést említi Varga Sándor. Erről azt kell tudni, hogy négyévnyi tanulást követően érettségi bizonyítványt kapnak a tanulók, majd az ötödik-hatodik évben szerezhetnek szakmai képesítést. Itt az a választási lehetőség, hogy szakmunkás-bizonyítványt, vagy technikusi oklevelet kíván szerezni az illető, illetve előttük is nyitott az út a felsőoktatási intézmények felé. Jelenleg ruhaipari, faipari, valamint környezetvédelmi és vízgazdálkodási technikus szakokból választhatnak, de a szakközépiskolai érettségivel rendelkezők azokból a szakmákból is választhatnak, melyek érettségihez kötöttek (pl. autószerelő). Működik az intézményben ú.n. speciális szakiskolai képzés is. Ebben az eltérő tantervű általános iskolákban végzettek vehetnek részt. Ők a 9.-10. évfolyam során az általános műveltséget megalapozó képzést kapnak, szakmai előkészítésben részesülnek és szakmát a 10. évfolyam végén választhatnak, a következőkből: ABC-eladó, sütőipari munkás, szőnyegszövő, kőműves, varrómunkás, asztalosipari szerelő. Eddig azokról a lehetőségekről esett szó, melyek az általános iskolát idén befejezőkre vonatkoznak. Az intézmény azonban nem csak őket várja, hanem azokat is, akik másutt szereztek szakmunkás-bizonyítványt, vagy más iskolában fejezték be a 10. évfolyamot. Ők az érettségit adó nappali, vagy esti képzésben vehetnek részt. Az 501-esben nem "csak" tanulni várják a gyerekeket. Az intézményben ugyanis különféle szakkörök, sportcsoportok működnek, hogy ezzel is segítsék a tanulók szabadidejének hasznos eltöltését. Élő, hosszú ideje fennálló kapcsolatokat ápolnak több külföldi oktatási intézménnyel, s ezek keretében rendszeresen látogatják egymást a tanulók - természetesen pedagógusok felügyeletével. Az igazgatóhelyettes végül elmondta még: iskolájuk eltökélt szándéka és célja, hogy minél több kvalifikált szakembert adjanak a városnak.
|