Élénk érdeklődés mellett hétfőn délelőtt 11 órakor Vojnics Tímea r. százados (2.képünkön jobbról) nyitotta meg a komlói Közösségek Házában azt a kiállítást, melynek címe: "Hogy ne veszíts éveket..." és amely a drogfogyasztás veszélyeit és következményeit mutatja be - olykor kíméletlen őszinteséggel. A Komlói Rendőrkapitányság, valamint a Komló és Térsége Kábítószerügyi Egyeztető Fórum által létrehozott rendezvény - mely már a harmadik a városban - négy napig fogadja az érdeklődőket és valamennyi napra jut egy, vagy több, a kábítószerekkel kapcsolatos program.
A hétfői ünnepélyes megnyitón a Komlói Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főel
őadójának köszöntő szavai után dr. Szemelyácz János, (2.képünkön balról) a Baranya megyei Drogambulamcia vezetője
tartott rövid beszédet, amelyben a gyakorló szakember szemszögéből ismertette a kábítószer-fogyasztás jelenlegi helyzetét, a gyógyítás, megelőzés lehetőségeit, ma
jd a résztvevők megtekintették a terjedelmes, a témát alapos részletességgel feldolgozó - olykor sokkoló elemekkel tarkított - kiállítást. A hétfői program folytatásaként délután komlói középiskolások (és persze más érdeklődők) tekinthették meg az "Egy kosaras naplója" című filmet (mely egy drogos életutat mutat be), aztán a látottakat megbeszélhették egy avatott szakemberrel.
A kiállítás ma szakmai nappal folytatódott: 13 órakor Fehér Imre, a KEF Komló és Térsége szakmai elnöke köszöntötte a Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat, a Védőnői Szolgálat, a város és környéke iskoláinak képviselőit (5.kép) és minden érdeklődőt, akik elsőként Fábián Róbertnek, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet munka
társának előadását hallgathatták meg.
Rövid szünetet követően dr. Zacher Gábor (4.kép) toxikológus, a budapesti Péterffy Sándor utcai kórház főorvosa "járta körül" a kábítószer-problémát - a gyógyító orvos szemszögéből. Az ismert szakember hangsúlyozta: ahhoz, hogy felnőjön egy olyan generáció, mely a szemléletében hordozza a drog elutasítását, a felvilágosítást, nevelést már az óvodás korban el kell kezdeni. Zacher doktor arra is rávilágított, hogy a szer elleni küzdelmet nem lehet a jelenlegi módszerekkel megoldani, mert sokkal bonyolultabb a helyzet, mint azt sokan gondolják. Meggyőződése szerint eredm
ény csak sok éves kemény munka esetén várható, ha a kezdeményezések alulról szerveződnek, a társadalom legkisebb egységeinél, a családoknál és az egyéb, alternatívákat kínáló közösségeknél.
A szerdai nap fő programja a Védőnői Szolgálat által szervezett szerv-bemutató lesz, de emellett lehetőség nyílik CO-mérésre is és ezen a napon is (miként a nyitónapon szintén megtehették) találkozhatnak a látogatók talpraállt szenvedélybetegekkel - akikkel kötetlen beszélgetést is folytathatnak.
Vojnics Tímea a kiállítás tematikájáról elmondta: arra igyekeznek ráirányítani a látogatók (elsősorban a legveszé
lyeztetettebb fiatal korosztály) figyelmét, hogy mindenki saját maga dönt a sorsáról... "Hogy merre indulsz, Te döntöd el" - áll a meghívón és a kiállítás fő helyén levő plakáton is. Aztán az egyik út (mely keresztekkel jelölt) abban a lesötétített helyiségben ér véget, ahol egy földön fekvő, élettelen test és egy koporsó jelzi a szomorú végkifejletet (3.kép), míg a másik utat virágokkal jelezték és ez egy olyan terembe vezet, ahol a hasznos elfoglaltságok sokaságát ismerhetik meg az érdeklődők annak érdekében, hogy az unalom, a céltalanság ne legyen oka a szer fogyasztásának.
Az igen széleskörű bemutatásra jellemző, hogy - többek között - Budapestről, a Rendőrség-történeti
Múzeumból is hoztak tablókat, de rengeteg a szóróanyag, melyek nem csak a drogok nagy csoportjait mutatják be, hanem a szerek okozta szervi bántalmakat, a pszichikus hatások lehetséges következményeit, az esetleges rendőri intézkedések lefolyását (6.kép), az illegális szerek használata esetén várható következményeket is. Ezen kívül - mondhatnánk, természetesen - bemutatják a pártfogási rendszer nyújtotta lehetőségeket, az elterelés intézményét, a rehabilitáció, gyógyulá
s lehetőségeit, azokat az intézményeket, melyekhez a fiatalok fordulhatnak - azaz valóban érdemes felkeresni a hétfőn nyílott és csütörtökig naponta 9-től 15 óráig megtekinthető kiállítást.
( A fotók a cikk szerzőjének felvételei)