Havonta tart összejövetelt - lassan már hat éve - a Rákbetegek Országos Szövetsége komlói tagszervezete, az Új Nap Klub, s ilyenkor az esetek többségében orvosok taratanak előadást a legkülönbözőbb, - ám többnyire a rákbetegség megelőzésével, kialakulásával, gyógyításával és utógondozásával kapcsolatos - témakörökről. A legutóbbi klubnapon dr. Kiss Zoltán, a városi Onkológiai Gondozó főorvosa (1.képünkön jobbról)) volt a vendég, aki mondanivalójával igencsak elgondolkodtatta a - rák-ügyekben amúgy meglehetősen tapasztaltnak számító - résztvevőket.(2.képünkön)
     A főorvos előadásának talán legfontosabb tanulsága az volt, hogy az onkológia sokkal szélesebb körű tudományág, mint azt az átlagember gondolja. Közérthetőbben fogalmazva: az Onkológiai Gondozók feladata nem csupán az, hogy a maguk sajátos eszközeivel és módszereivel mindent megtegyenek a prevenció érdekében, azaz, a daganatos betegségek kialakulásának megelőzéséért, s elvégezzék a különböző szűrővizsgálatokat. Legalább ennyire fontos, hogy az egészségügy más szereplői által felfedezett rákbetegek - a lehető leghamarabb - az onkológiai szakrendelőkbe kerüljenek. Itt ugyanis van elegendő idő és szaktudás arra, hogy a rettegett betegséggel szembesülő - az esetek döntő többségében sokkhatás alatt levő - pácienseket felkészítsék arra: mi vár rájuk a következő napokban, hetekben, vagy években. A legjobb az lenne, ha ezekre a találkozásokra már a műtét, vagy a kemoterápia, esetleg  sugárkezelés megkezdése előtt sor kerülhetne, mert a beteg és családja ebben az időszakban a legtanácstalanabb, legkiszolgáltatottabb.
      Általánosítani ugyan - mint általában semmiben - ebben a témakörben sem lehet, mégis azt kell mondani: hiába vannak a maguk területén jól felkészült orvosok, szakápolók a sebészeten, urológián, orr-fül-gége osztályon, az ott folyó "futószalag-szerű termelés" közben egyszerűen a legjobb szándék és akarat mellett sincs idő arra, hogy megfelelő időtartamban és mélységben foglalkozzanak a beteg lelkével. Márpedig az érintettek többségének éppen erre a lelki támaszra lenne szüksége. Vagyis arra, hogy egy igazán szakavatott ember - az onkológus - elmondja: az ő betegségének melyek a sajátosságai, milyen lehetőségek vannak a beavatkozásra, melyik terápiának melyek a veszélyei, kockázatai, az alkalmazott gyógymód milyen eredménnyel kecsegtet, mi van, ha az elsődleges beavatkozás nem hozza meg a várt eredményt - és nem sorolom tovább a kérdéseket - pedig lehetne...
       Ehelyett inkább ugorjunk egy nagyot! Tételezzük fel, hogy a beteg túl van a műtéten, megkapta a kemoterápiás- és sugárkezelést, s otthonában lábadozik. Közben pedig - érthető módon - morfondírozik: vajon sikerült? Jó volt az a gyógymód, amit alkalmaztak rajta? Megfelelő dózist kapott-e, vagy tán túl sokat, esetleg túl keveset? S ha a kórházban, klinikán azt mondták, egy hónap múlva menjen újabb kontrollra, mit tegyen, ha már három nap múlva belázasodott, rosszul érzi magát és ( mondjuk) halálfélelme van? Nos ezekre a - ma 95 %-ban megválaszolatlan - kérdésekre adhat(na) választ az onkológiai gondozóhálózat. Az a rendszer, mely létezik, él, de képtelen eleget tenni feladatának, mert - egy régi mondást kissé átalakítva - sok orvos közt elvész a beteg! Bizonyára nem véletlen, hogy éppen a héten látott napvilágot az az - amúgy már 2005 december elsején életbe lépett - intézkedés, mely szerint a daganatos betegeket csak ott lehet kezelni, ahol erre a feltételek minden szempontból adottak. Vagyis az onkológiai centrumokban. Igaz, ezek száma csupán töredéke annak, ahány helyen eddig ilyen munkát végeztek, azt azonban - úgy vélem - senki nem vitathatja, hogy a betegek érdeke ezt kívánja.
     Gondoljuk csak végig egy - talán mindenki számára értehtő - autós példán a dolgot. Tételezzük fel, hogy valaki karambolozik  kocsijával, mely emiatt összetörik, mi több, ki is gyullad. A szerencsés tulaj első dilemmája: hová vitesse a "romokat"? A MÉH-telepre, a közeli - ismerős - autószerelőhöz, vagy a messzebbi, de drága márkaszervízbe? Az első megoldást - felmérve, hogy még van remény a restaurálásra, elveti. A továbbiakban azonban már nem egyszerű a döntés. A szerelő ugyan a motorikus, mechanikus hibákat nyilván ki tudja javítani, esetleg a villamossághoz is ért, s ki tudja cserélni az elégett kábelkötegeket, miegyebet, de mi lesz a karosszéria javításával, s a metálfénnyezéssel? E kérdések végiggondolása után valószinűleg minden autós, aki szereti a kocsiját és még sokáig vele szeretne közlekedni, a harmadik megoldást választja. Vagyis: a távolabbi, drágább (esetenként talán még lassabb is) márkaszervízt. Azt a helyet, ahol minden szaktudás, technikai felszereltség, raktárkészlet, gyári kapcsolatok és alkatrészek, egyszóval a full extrás ellátás biztosított. Ha ezt a példát valaki megértette, akkor őt már nem kell sokáig győzködni arról miért jó a betegnek, ha az onkológiai centrumokban gyógyítják és a hasonló profilú gondozóhálózatban kísérik figyelemmel a sorsát a betegség felfedezésétől mindaddig, míg a szakemberek annak szükségét látják.                                                                                           
    S mivel - mint a bevezetőben említettem - a rákbetegek klubjában a legutóbbi előadás támája a daganatos betegség utáni életminőség volt, azért ejtsünk néhány mondatot erről is. Azért csak néhány mondatot, mert az elhangzottakat könnyű összefoglalni ilyen terjedelemben is. Arról van ugyanis szó, hogy az esetek döntő többségében - éppen a bevezetőben említett óriási fejlődésnek köszönhetően - ma már a legkülönfélébb protéziseknek, gyógyszereknek, gyógyászati segédeszközöknek, táplálék-kiegészítőknek, a fájdalomcsillapításban alkalmazható új módszereknek köszönhetően egy-egy daganatos betegség után is elfogadható életminőséget lehet biztosítani a betegeknek - hosszú éveken, akár évtizedeken keresztül.
         Végezetül engedtessék meg a krónikásnak, hogy felhívja valamennyi érintett, azaz, korábban daganatos betegségen átesett beteg figyelmét arra a nagyon fontos tényre: senki sem tekintheti magát feltétel nélkül gyógyultnak! Bármilyen régóta áll is fenn a tünetmentes állapot, a veszély nem múlt el. Ezért kell folyamatosan ellenőriztetni egészségi állapotunkat, s hogy kinek, mikor, mit, abban segítenek az onkológiai gondozók munkatársai. Keressük hát fel őket valamennyien - egészségesek és gyógyult betegek, valamint a még gyógyítás alatt állók is - saját érdekünkben!