Pécsett, a Baranya Megyei Terület Agrárkamara Nagy Lajos Király úti székházában rendezték azt a rangos szakmai tanácskozást, melynek egyik legfontosabb témája a sertés-takarmányozás és a nedves etetési technológia szerepe volt.
A rendezvény első részében Huszti Zoltán, a Területi Agrárkamara titkára ismertette a szervezet ezévi munkáját, vázolva a baranyai helyzetképet, majd megfogalmazta a 2006-os év legfontosabb feladatait is. Ezt követően Szilárd Antal,(1.kép) a komlói székhelyű TeGaVill Kft. területi képviselője mutatta be cégét, melyről megtudhattuk, hogy dinamikusan fejlődik és a kisgazdaságoktól a nagyüzemekig mindenkinek tudnak kínálni valamit. A vállalkozás gépei, berendezései ugyanis a betakarítástól a szárításon át a feldolgozásig minden munkafázisban ott vannak, s hogy nem akármilyen színvonalú eszközökről van szó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy minden szakmai kiállításról rangos elismerésekkel térhettek haza tavaly és 2005-ben is.
A program további részében Reischl Gábor vezérigazgató beszélt az Agrokomplex C.S. Rt.-ről, mely a világ legnagyobb takarmányozással foglalkozó cégcsoportjának a tagja. A cég első embere a takarmányozás és az ökonómia összefüggéseit taglalta - különös tekintettel a nedves takarmányozásra. A sertések folyékony takarmánnyal történő etetésének jelentőségéről és annak gazdaságosságáról dr.Kovács József a Keszthelyi Egyetem professzor emeritusa tartott előadást, míg Mathias Morf és Trischler Tamás a TeGa-PONDis Kft.-t, a frissen alakult svájci-magyar céget mutatta be a résztvevőknek. (2.kép:a rendezvény előadóinak egy csoportja)
Az Agrokomplex C.S.Rt. nevében dr. Gombos Sándor "Kihívások a sertéstakarmányozásban" címmel tartott előadást, míg ugyanettől a cégtől dr. Székely Csongor a nedves takarmányozással elérhető eredményeket ecsetelte.
Az előadásokat követően a résztvevők megvitatták a hállottakat, s a téma avatott szakértői pontos és kimerítő választ adtak a felmerült kérdésekre. A szakmai naptól a rendezők azt várják, hogy a most bemutatott technológia, mely nem csupán egészségesebb, de gazdaságosabb is a jelenleg alkalmazottaknál, mielőbb teret nyer a hazai sertéstenyésztők széles körében.
|