Mint arról korábban beszámoltunk, november elején tartotta idei utolsó
ülését a Baranya megyei Balesetmegelőzési Bizottság, melynek ülésén
beszámolt a 2005-ben eddig végzett munkájukról dr.Weidinger Antal, a
Baranya megyei Közlekedési Felügyelet vezetője is. Mint az a
fényképekkel gazdagon illusztrált, rengeteg számadatot tartalmazó
előadásából kiderült, a Járműfelügyeleti Osztály munkatársai csak akkor
nem találkoznak szabálytalansággal, amikor nem ellenőriznek.
Mint az igazgató előadásából megtudhattuk, ennek a részlegnek a
munkáját négy személy végzi, akik két - jól felszerelt -
kisteherautóval járják a megye útjait. A megállított járműveken olyan
méréseket tudnak végezni, mint az emisszió/füst ellenőrzése, a
zajszintmérés, s munkájukat segíti (hogy a tényeket hitelt érdemlően
rögzíteni, bizonyítani tudják) a digitális fényképezőgép, fénymásoló és
az sem elhanyagolható, hogy a helyszínen képesek számítógép
segítségével jegyzőkönyvet készíteni. Persze a felsoroltakon kívül
ellenőrzik az utakon megállított járművek okmányait, a vezetési- és
pihenőidők betartását éppúgy, mint a rakomány rögzítését, a szóródás
elleni védelmet, vagy az össztömeg és a tengelysúly túllépését. (Sokan
éppen emiatt haragszanak rájuk, holott ez a tevékenységük - áttételesen
- életmentő is lehet... Gondoljuk csak meg: milyen nyomvájúkat
láthatunk szerte az országban a jelentős túlsúllyal közlekedő
gépjárművek "jóvoltából", s az ezekben esős időben megálló víztócsák
okozzák a legtöbb megcsúszásos balesetet, melyek nagy része frontális
ütközéssel és emiatt súlyos következményekkel (nem ritkán
tragédiával)végződik.
dr. Weidinger Antal pontos
számokkal is szolgált az elvégzett munkát illetően. Ezekből
megtudhattuk, hogy a felügyelet munkatársai 2005 első tíz hónapjában 15
625 járművet ellenőriztek (tavaly ez a szám 16 315 volt), ezek közül
környezetvédelmi felülvizsgálatot 5472 estben végeztek (2004-ben
146-ot). a veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályok ( ADR )
betartását 116-szor ellenőrizték (141), míg az előző évi 1263
tengelysúlyméréssel szemben idén 1445 ilyenre került sor. Augusztusban
Baranyában "vendégeskedett" egy mobil mérőállomás is (ennek munkájáról
"Időzített bombák az utakon" címmel mi is beszámoltunk), ezzel a
berendezéssel ezúttal 142 járművet vizsgáltak meg, melyek közül alig 20
felelt meg valamennyi előírásnak...( A szakemberek felhívták a
figyelmet arra, hogy ennyire azért nem "sötét" a kép, hisz annak a
vizsgálatsorozatnak a keretében többnyire olyan járműveket állítottak
meg, melyekről szemmel látható volt, hogy "problémásak" lehetnek. Talán
nem kell ecsetelni, milyen veszélyt jelenthet a közlekedőkre az a
jármű, mely a 3. képen látható gumival vett részt a forgalomban)).
Az viszont mégiscsak
ijesztő, hogy a vezetési- és pihenőidők betartásával rengeteg a
probléma, bár az igazgató úgy fogalmazott: a gépkocsivezetők kezdik
megtanulni a rendet. (Elrettentő példaként azért hallhattunk olyan
esetről, amikor 16 óra alatt nem volt tíz percnyi pihenője a sofőrnek,
de az is gyakori gond, hogy a heti pihenőt ugyan betartják, csak éppen
nem dokumentálják...) Akiknek sikerül "megúszni" a közúti
ellenőrzést, azért még nem lehetnek egészen nyugodtak! A felügyelet
munkatársai ugyanis rendszeresen végeznek telephelyi ellenőrzéseket is,
s ezek során jellemzően az utolsó hat hónap okmányait vizsgálják. Hogy
az ilyen kutakodás nem felesleges, azt jól jelzi, hogy a 2005-ben
elvégzett 164 telephelyi ellenőrzés többségénél találtak valamilyen
szabálytalanságot, melyek miatt többszázezres bírságolásra került sor.
"Súlyos probléma" - fogalmazott
dr.Weidinger Antal a tengelyterheléssel és a megengedett összsúllyal
kapcsolatban, mely - a korábban említett okok miatt - igen veszélyes a
közlekedés valamennyi résztvevője számára. Mint megtudhattuk, idén
mérés alapján 124, rendőrségi átirat alapján 90 bírságot szabtak ki
(2004-ben ezek a számok jóval kisebbek voltak: 119, illetve 10), de ez
is csak csepp a tengerben, ezért e téren mindenképpen szükséges előrébb
lépni. ( Elrettentő példákat láthatnak a megengedett össztömeg jelentős
túllépésére az 1. és 2. fotón) Segítheti ezt, hogy jövőre már egy új,
korszerű mérőtalppal végezhetik majd ezt a munkát, de más területen is
érzékelhető lesz a technikai fejlődés, hisz már folyik a felkészülés a
digitális tachográf bevezetésére. Az igazgató azt mondta 2006-tal
kapcsolatban, hogy minden területen várható az ellenőrzések fokozása,
ők ezzel - és a rendőrséggel történő még szorosabb együttműködéssel -
szeretnének hozzájárulni a közlekedésbiztonság javításához.
A témával kapcsolatos korábbi írások:
Összegezték az egyhetes ellenőrzés tapasztalatait (okt.19)
Összehangolt ellenőrzés egy héten át (okt.10)
Ülésezett a Megyei Balesetmegelőzési Bizottság (nov.10)
"Időzített bombák" az utakon (aug.31)