A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Vargha Damján utcai központi
épületének tanácstermében dr.Sárközi Ferenc r.dandártábornok, megyei
főkapitány köszöntötte a Balesetmegelőzési Bizottság tagjait, a
meghívott vendégeket és a sajtó képviselőit, majd Gál Jenő r.
alezredes, a MBB titkára számolt be a 2005-ben végzett munkáról.
Mint megtudhattuk, tevékenységük
legfontosabb eleme a balesetmegelőzést célzó propagandamunka, illetve
az ugyanilyen megfontolásból szervezett vetélkedők lebonyolítása volt.
Az idei évben kiemelt figyelmet fordítottak a gyerekekre, így csaknem
minden hónapra jutott valamilyen fontos rendezvény, s hogy ennek a
gyakorlatban is van eredménye, azt tükrözi a baleseti statisztika, hisz
a korábbinál kevesebb gyerekbaleset volt a megyében - különösen a nyári
hónapokban. A Bizottság persze az év hátralevő részében sem pihenhet -
tudtuk meg Gál Jenőtől, aki elmondta: most a téli időszak veszélyeire
történő figyelemfelhívás áll munkájuk középpontjában.
A következő napirendi pont
előadója dr. Aradi Attila r.őrnagy, a Baranya Megyei
Rendőr-főkapitányság megbízott közbiztonsági igazgatója volt, aki a
megye baleseti helyzetét ismertette. Mint elmondta, Baranyában öt év
alatt 20 %-kal nőtt a balesetek száma,de nem lehetünk elégedettek a
2005-ös adatokkal sem. Az év első tíz hónapjában ugyanis 37-en haltak
meg a megye útjain (ez öttel több a tavalyinál), s 12-vel több volt a
súlyos sérüléssel végződő baleset is, mint 2004-ben. A megbízott
közbiztonsági igazgató e fórumon is megerősítette azt a már korábban
bejelentett tényt, (melyről a helyilapok.hu is beszámolt), hogy
novembertől szigorú bírságra számíthatnak a megye útjain mindazok,
akiket valamilyen szabálysértésen érnek.
Márpedig a következő napokban,
hetekben sok rendőr lesz az utakon, de a hatóság azt sem titkolja, hogy
a dinamikus szabálysértők kiszűrése érdekében megkülönböztető jelzés
nélküli, de kamerával felszerelt autókat is bevetnek, hogy így érjék
tetten a szabálytalanul előző, záróvonalat átlépő, tilos jelzésen
áthajtó és egyéb súlyos szabálysértéseket elkövető vezetőket. dr.Aradi
Attila beszámolt arról is, hogy a szigorított ellenőrzés első napján -
annak ellenére, hogy az akcióról előzetesen beszámoltak a sajtóban -
106 gyorshajtást regisztráltak, 1 629 000. -Ft helyszíni bírságot
szabtak ki, 150 esetben tettek súlyosnak minősülő szabálysértés miatt
feljelentést, de jól mutatja a közlekedési morál helyzetét, hogy
egyetlen nap alatt 5 ittas vezetőt találtak, ketten pedig vezetői
engedéllyel nem rendelkezve vetek részt a közúti forgalomban. Mindezek
az eredmények megerősítették azt az elhatározást, hogy mostantól lejárt
a szavakkal történő meggyőzés ideje, a szabályok be nem tartóinak
számítaniuk kell a szankciókra!
Nem szolgált szívderítő
hírekkel a résztvevőknek dr.Weidinger Antal, a Baranya Megyei
Közlekedési Felügyelet vezetője sem, aki - miként a másik két előadó is
- fényképekkel illusztrálva számolt be az általuk idén végzett
ellenőrzések tapasztalatairól. Mint megtudhattuk, különösen az az
egyhetes augusztusi ellenőrzés-sorozat zárult lesújtó eredménnyel,
melynek során a megye három különböző pontján egy mobil állomás
segítségével ellenőrizték a (szemre is problémásnak tűnő) járműveket.
Az igazgató szerint a megvizsgált 142 jármű alig 20 %-a felelt meg a
követelményeknek, s különösen az döbbentete meg az ellenőröket, hogy
szép számmal akadt olyan jármű, melynek valamelyik kerekén egyáltalán
nem volt mérhető fékhatás...Szólt dr. Weidinger Antal a telephelyi
ellenőrzések fontosságáról is, melyek során az idn is több
szabálytalanságra derítettek fény kollégái - utólag, de ez nem
mentesítette a hibázókat a büntetés kiszabása alól. (A Közlekedési
Felügyelet munkatársainak tapasztalatairól később egy külön cikk
keretében számolunk be).
A bizottsági ülés végén a megyei
főkapitány azt kérte a jelenlevőktől: segítsenek elérni, hogy a
települési önkormányzatok vásároljanak a ma már elérhető áron kínált (
s nagy tételben nyilván még olcsóbban megvehető) sebességmérő és
kijelző berendezésből, mely nagy segítséget jelenthet a vezető baleseti
ok, azaz a gyorshajtás lakott területeken belüli visszaszorításában.
Mint megtudhattuk, Baranyában jelenleg 8 ilyen készülék üzemel, s most
van folyamatban újabb ötnek a beszerzése (ezt 50 %-os hozzájárulással
támogatja a GKM), de a rendőrség 170 önkormányzathoz kiküldött levelére
alig volt reagálás - pedig a gyorshajtásra szinte minden településről
érkeznek panaszok ...
Kapcsolódó cikkek:
"Bekeményítenek a rendőrök Baranyában ( nov.6)
Túl sok az ittas vezető Baranyában (okt. 23)
Egy hét alatt 185 gyorshajtó Baranyában (okt.19)