Másfél évtizede is van már annak, hogy  a szocialista tervgazdálkodás helyett  a piacgazdaságra tért át az ország. De - mint már oly sokszor tapasztalhattuk más területeken is - ami másutt  bevált, az nálunk nem működik igazán. Ha ugyanis működne, a virágárusoknak eszébe sem jutna az, amit évről-évre minden október végén, november elején tapasztalhatunk. Hogy mire gondolok?
     Nos arra, hogy ezekben a napokban,( mintegy "varázsütésre"), többszörösére emelkednek a virág- és koszorú-árak. Ami érthető is lenne, hisz ilyenkor óriási a kereslet ezekre az árukra. Az idén pedig - köszönhetően a négynaposra sikerült hétvégének - sokan olyan helyekre is ellátogathattak szeretteik sírjához, ahova korábban időhiány miatt nem tudtak eljutni. S ha már mennek, bizony virágra, koszorúra, gyertyára is szükség van. Óriási hát a kereslet ! Ennél már csak egyetlen dolog nagyobb : az pedig a kínálat. Elképesztő mennyiségű áruval várták (várják) a vásárlók rohamát a kereskedők, s az alkalmi árusok, akik minden elképzelhető helyen felbukkantak ezekben a napokban. És éppen itt a bökkenő !
      A piacgazdaság törvényei szerint ugyanis az árakat a kereslet és a kínálat aránya határozza meg. Másutt ! Nálunk ugyanis mindenki, aki Halottak Napja környékén virágot, koszorút, gyertyát, mécsest (stb) árul, azt képzeli, hogy a vásárlók mindannyian milliomosok, meg talán azt, hogy ez a néhány nap alkalmas a meggazdagodásra ! Ezek a hivatásos és alkalmi árusok azért rendelkeznek némi piaci felkészültséggel és pszichológiai ismeretekkel is... (Méghozzá ez a felkészültség annál magasabb fokú, minél közelebb van az üzlet, alkalmi stand egy temető bejáratához.)
         Jól tudják ugyanis, hogy sokan - (vagy rengetegen?) kényelmi okok, időhiány, feledékenység, vagy más miatt - nem cipelik az ilyenkor szükséges kellékeket a fél városon át, nem is szólva azokról, akik más településről, netán az ország másik végéből jönnek - netán vonattal, busszal. Az eladók számára ők az igazi "palimadarak" ! Merthogy tőlük annyit lehet kérni, amennyit a portéka gazdája nem szégyell... Ezek az emberek ugyanis kényszerhelyzetben vannak! Vagy bemennek a temetőbe üres kézzel, vagy visszamennek a városba, ahol valamivel olcsóbban, (de még mindíg csillagászati áron) megvehetik, amire szükségük van, vagy kifizetik az arcátlan kereskedő által megjelölt összeget.
          Gondolom, aki került már hasonló helyzetbe, tudja, hogy száz esetből kilencvenkilenc ez utóbbi verzióval zárul. S ha már a bevezetőben a piacgazdaságot említettem, így a jegyzet vége felé hadd tegyek fel néhány  kérdést : vajon mi lesz azzal a töméntelen mennyiségű virággal, koszorúval, miegyébbel, amit kedd estig sem vesz meg senki - mert túl drágán kínálta eladója ?  És vajon mennyibe fognak kerülni ugyanazok a virágok szerdától, amelyekért hétfőn-kedden még több száz forintot kértek ? S végül - felvállalva annak kockázatát, hogy kiderül : én vagyok túl naív - megkockáztatok még egy kérdést. Nem lehet, hogy olcsóbb árakkal, több portékát eladva a kereskedő is jobban járna ? (Ha másért nem, hát azért, mert őt biztosan szeretnék és máskor is felkeresnék a vásárlók.)