A most 67 éves Földi Balázs - talán nem sértődik meg, ha leírom -
nyughatatlan ember ! Egész élettörténete ezt tanusítja, ám ennek
részletezésére most ne térjünk ki. Legyen elég annyi, hogy két
infarktus és egy súlyos szívműtét után sem pihen a babérjain, hanem 30
milliós beruházással üzemet hoz létre, pályázatokat ír, szakmai
könyveket bújva számításokat végez sokszor hajnalig, aztán járja az
országot, hogy minél több megrendeléshez juttassa Péter fiával közösen
irányított cégét, a Terraweld Kft-t.
Mint feltaláló, akár órákon
át is tudna beszélni a fogazott ekevas újszerűségéről, kérésemre
azonban megpróbálja röviden összefoglalni a lényeget. Eszerint a
szántóvasba - melyet öntéssel állítanak elő - az eljárás során a
megfelelő helyekre kopásálló réteg kerül bevitelre, mely geometriája és
magas kopásállósága révén biztosítja, hogy az eke néhány hektárnyi
szántás után kifogazódik és élesre kopik. Ez pedig, mint a
mezőgazdasághoz jól értő( több mint két évtizeden át TSZ-főmérnökként
dolgozó) Földi Balázs mondja, óriási előnyökkel jár. A barázdatalp
ugyanis nem keményedik meg, a káros oldalirányú és függőleges erők
csökkenése miatt kedvező lesz a mélységtartás, ráadásul a kisebb
vonóerő-szükséglet következtében 10-15 százalékkal kevesebb a traktorok
fogyasztása. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy ennek az ekevasnak
az élettartama - éppen a speciális kopásálló betéteknek köszönhetően -
2-4-szerese a hagyományosakénak.
A Terraweld előbb az
OMFB-től nyert ötmillió forintot, majd legutóbb egy másik pályázaton
tízmilliót, de mint Földi Balázs mondja, ezt kutatás-fejlesztésre,
innovációra fordították, a komlói üzem beindítását, a szükséges
technológia beszerzését és beszerelését családi beruházásként
valósították meg. A Fűtőerőmű egykori vízlágyítójában kialakított
kisüzemben ma hét embernek adnak munkát, de - mert a termék iránt egyre
nagyobb a kereslet, - az üzemszerű termelés mellett már a bővítéssel is
foglalkoznak. A tulajdonos úgy tervezi, mintegy 15-20 főre fejlesztheti
a létszámot, annál is inkább, mert a cég más tevékenységet is végez.
Így például képesek bármilyen
rendeltetésű gép, berendezés meghibásodott (kopott, törött)
alkatrészeit úgy megjavítani, hogy azok esetenként még az újnál is jobb
minőségűek lesznek. Aztán a mezőgazdaságban, vagy éppen a bányászatban
használt gépek nagy abrazív kopásnak kitett szerszámait is meg tudják
javítani olyan keményfémfelrakási technológiákkal, melyek nem csak az
élettartamot hosszabbítják meg, de jelentős költségmegtakarítást is
eredményeznek. Valószínűleg nem véletlen tehát a szakmai elismerések
sora, s biztosak lehetünk benne, hogy hallunk még a mostaninál is
nagyobb sikereket a Terraweld Kft. komlói üzeméről.
|