A szociális támogatásokról ingyenesen hívható, zöld számot hozott létre Újbuda Önkormányzata. A 06-80 SEGELY (06-80-734359) számon az alapvető támogatási formák ismerhetők meg, valamint üzenet hagyható és kérdés is feltehető.
Az új zöld szám egyik célja, hogy azok, akik támogatást szeretnének igényelni, ingyenesen, az otthonukból is informálódhassanak, arról, hogy milyen támogatási formák léteznek, és azok hol, hogyan intézhetők. Az egyes támogatási formákról rövid, közérthető ismertetőt hallgathat meg a telefonáló, és minden menüpontban lehetősége van üzenetet hagyni. Azokat, akik meghagyják elérhetőségüket, és kérdést tettek fel az önkormányzat munkatársai megkeresik.
Újbudán e mellett már két és fél éve működik a 06-80UJBUDA, amely elsősorban a közterületek állapotával foglalkozik, itt lehet bejelenteni a kátyúkat, a roncsautókat, de ezen keresztül lehet kérdést feltenni az újbudai metróbiztosnak, valamint üzenetet hagyni a polgármesternek is.
Újbudai Szociális Kalauz - a segítők segítője
A részletes szociális ellátási rendszert Újbuda új frissen megjelent Szociális Kalauza mutatja be. Ez megismerhető a háziorvosoknál, az ügyfélszolgálatokon, és számos olyan helyen, ahová a támogatást kérők, a támogatásra szorulók elsőként fordulnak. A Szociális kalauz a segítők segítője, azaz azoknak a szakembereknek (orvosoknak, tanároknak, stb.) ad háttérismereteket, akik munkájuk során észlelik, hogy valakinek a környezetükből szüksége lehet önkormányzati támogatásra.
|