Sokan és egyre többször teszik fel a fenti kérdést. Van, akit a válasz érdekel, és van, aki a kérdéssel inkább tagadja a változás szükségszerűségét. A válasz azonban mind a két esetben ugyanaz kell, hogy legyen: a jelenlegi helyzet tarthatatlan.

Miközben az ellenzék „Luxusbaloldalról” beszél, nem akarja észrevenni, hogy Magyarországon az egészségügy az egyik legnagyobb luxus. No persze nem azért, mert az emberek többségének a számára elérhetetlen a szolgáltatás. Miközben az állam hihetetlen mennyiségű pénzt pumpál a rendszerbe, amely azt feneketlen zsákként nyeli el, a lakosság egy jelentős része elégedetlen, s aki teheti, újabb tíz-, vagy akár százezreket áldoz annak érdekében, hogy legalább a gyógyulás reményét megkapja. Bár hazánkban kiemelkedőnek mondható az egészségügyben dolgozók szakmai felkészültsége, a rossz szervezés (vagy sok esetben a szervezetlenség), illetve a gyenge infrastrukturális ellátottság béna elefántként nehezedik a gyógyító munkára.

A mai rendszer, sok tekintetben az elmúlt korszak nyomait viseli magán. Lelakott épületek, több évtizedes műszerek és rossz beidegződések gátolják az eredményesebb munkát. A jelenleginél hatékonyabb gyógyító munka mindenkinek érdeke, s ha valaki mégis a reform ellen emel szót, azt három okból teheti: ad 1./ politikai hasznot kíván húzni a protestálásból, ad 2./ megszerzett pozícióit, különjövedelmét félti, ad 3./ más módon képzeli el a változásokat. Az első két esettel csak olyan szinten érdemes foglalkozni, amennyire az elvtelen támadásokkal, és a felelőtlen önzéssel. Ha azonban valaki más módszerben látja a megoldást, azt érdemes meghallgatni, még akkor is, ha meggyőződésünk, hogy helyes utat választott a kormányzat.

Ha valaki tisztában van a minisztérium és a kormány elképzeléseivel, akkor annak azt is látnia kell, hogy nem bebetonozott számokban gondolkodnak a felelősek. Ahogy a súlyponti intézmények száma változhatott, ugyanúgy előfordulhat, hogy a most ismert elképzelések is finomodhatnak a bevezetés folyamata alatt. Egy ősrégi és érdekekkel körülbástyázott rendszer megváltoztatása ugyanakkor még akkor is nehéz, ha az érdekeltek is tisztában vannak az aktuális állapot fenntarthatatlanságával. Az pedig külön megnehezíti a döntéshozók dolgát, hogy sok, az egészségügyben dolgozó számára előnytelenebb az új rendszer, miután igyekszik megszüntetni a megvesztegethetőség lehetőségét. A „borítékok” leginkább bizonyos kiemelt területekre jellemzőek, de – kisebb mértékben ugyan – jelen vannak szinte az egész szakmában.

Az elején arról beszéltünk, hogy az egészségügy luxus. Ahhoz, hogy ezt megértsük, tisztában kell lennünk azzal, hogy mi az a két szélsőség, mely jellemezhetné a területet. Az egyik esetben, csupán egyetlen egészségügyi ellátó-központot tartana fenn az állam, egy minimális ágyszámmal, és ide kellene eljutnia mindenkinek, akinek panasza van. Ez természetesen – bár roppan költségkímélő – nem megoldható a XXI. században. A másik véglet az lenne, hogy minden egyes állampolgárra – plusz az idelátogató turistákra, vagy itt tanuló, dolgozó emberekre – jutna minden szakterületet egy-egy ágy és a hozzá rendelendő szakember, és mindezt természetesen a lakóhelyétől nem messzebb, mint 100 méterre. Ugye nem nehéz belátni, hogy ez szakterületenként több mint tízmillió ágyat jelentene, amit képtelenség – már csak fizikailag is – megvalósítani. Egy modern, de felelősségteljes kormányzatnak a két véglet között kell megtalálnia a megoldást.

Azt kell elérni, hogy megfelelő ágyszám mellet, a lehető leggazdaságosabban működjenek az egészségügyi intézmények. A betegek annyi időt töltsenek a kórházban, amennyit feltétlenül muszáj. Ez nemcsak gazdaságossági szempontból fontos, hanem azért is, mert kutatások tucatjai támasztják alá, hogy az otthoni környezetben sokkal gyorsabb a gyógyulás, ami pedig a páciens érdeke is, hiszen így előbb kerül vissza a munkahelyére, ami anyagi biztonságot nyújt, és nem mellesleg csökkenti annak veszélyét, hogy valakit a betegszabadságának túlzott mértéke miatt bocsássanak el. Emellett az sem elhanyagolható tény, hogy egy megfelelő szakmai szerkezet mellett sokkal valószínűbb, hogy kórházaink finanszírozása a ténylegesen elvégzett munka alapján is elegendő lehet. Nem lenne szükség azokra az „apró” csalásokra, melyek manapság nem is olyan ritkák, és amelyekkel az ott dolgozók a hiányt igyekeznek pótolni. Amellett, hogy ez a megoldás törvénytelen, megakadályozza azt is, hogy a szaktárcának valós képe legyen a finanszírozási igényről. Egy jól átgondolt struktúrában egyetlen férfinak sem kell többször születnie, meghalnia, és méhnyak-rákszűrésen átesnie ahhoz, hogy ne legyen deficites egy adott intézmény gazdálkodása.

Szintén a reform részeként kell beszélnünk a vizit-díjról. Nem kellemes téma, hiszen a négy évtizedes keleti blokkosításunk alatt annyira hozzászoktunk az ingyenességhez, hogy minden „számla” vörös posztóként lebeg a szemünk előtt. A kormányzat célja ezzel a lépéssel sem más, minthogy többletbevételhez juttassa az ágazatot, miközben a lakosságot arra késztesse, hogy akkor forduljon orvoshoz, ha valóban egészségügyi problémája van. Manapság nem ritka – főleg idősebb honfitársainknál – az, hogy találkahelyként használják az orvosi rendelőt és várót. Ezt a helytelen társadalmi attitűdöt pedig csak úgy lehet visszaszorítani, ha képesek vagyunk érzékeltetni, hogy az orvosi ellátás azokat szolgálja, akiknek valóban szükségük van rá. Mint a legtöbb esetben, a kormányzat is is gondoskodni kíván a hátrányos helyzetűekről, így lehetséges az, hogy kizárólag a nagykorúakra vonatkozik ezen díjtétel, miközben a szegényebb rétegeket az állam, az önkormányzatokon keresztül kompenzálja is.

Összegzésképpen el kell, hogy gondolkodjunk azon, hogy mi lehet az oka annak, hogy az eddigi kormányok nem mertek hozzányúlni egyik nagy állami ellátórendszerhez sem? Az egészségügy a mai formájában nem fenntartható. Minden évben milliárdok úsznak el csak azért, mert nem megfelelő koncepciók mentén folyik a lakosság gyógykezelése. Súlyos árat kell fizetnünk azért is, mert elöregedett gépparkkal, leromlott állapotú épületekben, és a szükségesnél jóval több intézményben kínál gyógyulást a szakma a betegek számára, miközben lehetőségei, pont saját túlméretezettsége és pazarló léte miatt korlátozottak. Nehéz a „szent tehénhez” hozzányúlni, de a változtatások elmaradása sokkal komolyabb veszéllyel járna, mint amitől a félrevezetett dolgozók, betegek és szimpatizánsok félnek, amikor a reform szót meghallják. A felelősség nem a változtatni akarok vállát nyomja egyedül, hanem azokét is, akik akár politikai, akár egyéb önös érdekből belehazudnak az emberek szemébe, és ragaszkodnak egy elavult, emberéleteket követelő rendszerhez. Itt van az ideje, hogy a múlt tapasztalataival felvértezve, már ma megtegyük a kötelező lépéseket a holnap betegei érdekében.

Publikálta null
		Egyetem Kutnyák Zsolt Építőipar TT Kft. Helyilap Kaposvár Online Intézmények Klebelsberg Középiskolai Kollégium - Kaposvár Táncsics Mihály Gimnázium - Kaposvár Kereskedelem Mediterran Udvarház Kft. Kistérségek Kaposvári Kistérség Szolgáltatás Kaposlogisztika Területfejlesztési Önkormányzati Társulások Kaposvár és Környéke Kistérségi Önkormányzati Területfejlesztési Társulás Kaposvár-Somogyjád Térség Vidékfejlesztési Közhasznú Társaság Választókerület(ek) Somogy Megye 01. számú Országos Egyéni Választókerület Somogy Megye 02. számú Országos Egyéni Választókerület