Van jó néhány roma ismerősöm, meg aztán köztük egy cigány is. Ő annakidején „megfenyegetett”, hogy szétrúgja a fehér fenekemet (micsoda rasszizmus?!), ha leromázom. Ő cigány. Pont ezzel a cigány „csajjal” (ehhez is ragaszkodik) kávézgatta délelőtt, miközben a napi sajtót futottuk át, amikor hirtelen „felröhögött”. Még hogy az a bajuk ezzel a romantikus Győzővel hogy cigány? Szerintem meg az, hogy egy beképzelt szövegmondó – harsogta fennhangon, majd megosztotta velem a bulvársajtó mai termését. Gáspár Győzőt nem akarják szomszédnak – mesélte érdeklődésemre kedves barátnőm. A történetet megismerve nagyjából úgy tudnám összefoglalni, hogy a népszerű rap-énekes újabb helyen vált persona non grata-vá. Történt ugyanis, hogy Gáspár úr kinézett magának egy tetszetős ingatlant Budapest közelében (nem írok települést, mert elég bajuk van szegényeknek e nélkül is), elkezdődtek a tárgyalások közte és a tulajdonos között, mikorra is a környéken élők megneszeltek valamit a tervezett kontraktusból. Mondjuk ki nyíltan: kiakadtak, mint Mari néni álkapcsa az ÚTE-Fradi meccs végére. Ha már kiakadtak, gyorsan magukhoz térítették önnön valójukat, és aláírást kezdtek gyűjteni annak érdekében, hogy elkerüljék a neves szomszéd letelepülésének megvalósulását. Persze Győző rögtön élt a gyanúperrel, hogy ez csak azért van, mert ő roma (úgy látszik, neki tetszik ez az új módi). Kedves Győző! A cigány csaj üzeni, hogy ő sem bírja a képes feledet; miközben a rasszizmust csak félig átsütve és szalma krumplival szereti, no meg némi kovászos uborkával. Vagyis, hogy ismét, és most már végérvényesen összefoglaljuk: cigányok jöhetnek és mehetnek bárhová, a Győzikék viszont maradjanak meg a TV képernyőjén, azt ugyanis bármikor ki lehet kapcsolni, vagy legalábbis megmenekülhetünk tőle egy csatornaváltással.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|