Minden eddigi csúcsot megdönt a Gyenesei István
kezdeményezésére a Somogyért Egyesület által létrehozott Somogyi
Egyetemistákért és Főiskolásokért Közalapítvány 2006-ban, működésének
tizenegyedik tanévében. Az elmúlt tíz esztendő alatt csaknem 8900 somogyi
hallgató 83 millió forintos ösztöndíj-támogatásban részesült. Soha ennyien nem pályáztak, mint idén: 1540
hallgató adta be igényét 155 településről. A kuratórium döntése alapján közülük
1359-en vehetnek át tanulmányi terheik egyszeri könnyítésére összesen 12.6
millió forintot. Ebből eddig a támogatások egyharmada ért célba. Az átadások
második, befejező üteme a hét végén kezdődött.
Dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés és a kuratórium
elnöke elmondta: a Somogyi Egyetemistákért és Főiskolásokért Közalapítványt a Somogyért
Egyesület kezdeményezésére hozták létre 1995-ben. Az elmúlt évtized igazolta, hogy
van létjogosultsága a társadalmi összefogásnak a tanulmányok támogatásában. A
közalapítvány tevékenységét a megyei önkormányzat és több mint száz település
önkormányzata, sok cég és magánszemély segíti.
- Ez a támogatás önmagában nem képes levenni a terhet a
somogyi fiatalok válláról, de több mint tíz éve ékes példája annak, hogy az
összefogás erejével százmilliós nagyságrendben állhatunk a jövő értelmisége
mellé – mondta Gyenesei István. - Köszönetet sem várunk ezért, az átadásokon
tapasztalt tekintetek és kézfogások mindent elmondanak.
Kora tavasztól folyamatosan adjuk át az ösztöndíjakat. A hét
végén Igalban, Tabon, Csurgón és Kaposváron volt, 20-án Siófokon, 30-án Lengyeltótiban
és Marcaliban lesz átadás: a 111 településen élő 981 hallgató kilencmillió forint
támogatást vehet át a kuratórium elnökétől, és az érintett települések
vezetőitől.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|