Nyílt levél a miniszterelnökhöz
Nagymaros, Kálnok és Sződliget
polgármesterei által a Magyar Köztársaság Miniszterelnökéhez írt nyílt levélre
válaszolva a Belügyminisztérium részéről az alábbiakat kívánjuk megerősíteni: A
Magyar Köztársaság Kormánya és az államigazgatás minden tagja szívügyének
tekinti az árvízi védekezést. Mindent megteszünk azért, hogy a veszélyben lévő
családok és települések mielőbb mentesüljenek az árvízi veszélytől.
Miniszterelnök úr a mai naptól az
ár- és belvízvédelmi cselekvési program megvalósítására és az újjáépítést
előkészítő feladatokra kormánymegbízottat nevezett ki. A kormány az árvízi
veszély elhárítását követően, haladéktalanul megkezdi a dunai árvízvédelem
áttekintését és a tervszerű fejlesztés további megalapozását.
A védekezési munkák minden
településen nagy erőkkel folynak. A kormány haladéktalanul intézkedett a
pénzügyi támogatások árvíz sújtotta településekre történő átutalása érdekében.
A pénzintézetek visszaigazolása alapján a támogatás az önkormányzatok
számlájára megérkezett. A térségben érintett települések, - köztük Nagymaros,
Kálnok és Sződliget - önkormányzatainak összesen 180,4 millió Ft került
átutalásra. Szakembereink az árhullám levonulását követően is minden segítséget
meg fognak adni a települések védelme érdekében.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
| |