Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda elnöke a
következő tájékoztatást juttatta el az érintettekhez az árvízi védekezésben
résztvevők szavazásának rendjéről. Az elnök asszony célja, hogy a rendkívüli
helyzet, a lehető legkisebb mértékben csorbítsa a választók jogait, vagyis
lehetővé kell tenni, hogy azok is élhessenek választójogukkal, akik önzetlen
segítségnyújtásuk következtében nem tartózkodnak a választások napján
lakóhelyükön.
A választási eljárásról szóló törvény szerint az
országgyűlési képviselő-választásokon szavazni kizárólag személyesen, és csak a
választópolgár lakóhelye szerint kijelölt szavazóhelyiségben vagy – igazolás
birtokában – azon a településen lehet, ahol a szavazás napján a választópolgár
tartózkodik.
Igazolást legkésőbb 2006. április 7-én 16.00 óráig lehet
személyesen vagy meghatalmazott útján kérni. Az igazolás kiadásához az
igazolást kérő a nevét, személyi azonosítóját, lakcímét, annak a településnek a
nevét, ahol a szavazás napján tartózkodik, továbbá azt köteles közölni, hogy az
igazolást az első, a második vagy mindkét fordulóra kéri. Az igazolás kérésének
tehát feltétele, hogy a választópolgár tudja, hogy a szavazás napján melyik
településen fog tartózkodni.
A szavazás napján a választópolgár az igazolásban megjelölt
település bármely szavazókörét felkeresheti, és – az igazolás leadásával
egyidejűleg – a szavazatszámláló bizottságtól kérheti felvételét a
névjegyzékbe, és ezt követően szavazhat.
Kérem szíves segítségét, hogy az árvízi védekezésben részt
vevő választópolgárok szavazásának minél szélesebb körben történő lehetővé
tétele érdekében a fenti információk eljuthassanak az érintettekhez.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|