Már 40 százalékkal kevesebb gáz érkezik hazánkba Oroszországból – olvashatjuk a FigyelőNet oldalán, Ferencz I. Szabolccsal készült interjúban. A MOL kommunikációs igazgatója megtudhattuk azt is, hogy: már nemcsak az Ukrajnából közvetlenül érkező vezetéken érkezik kevesebb földgáz, hanem a hazánkat Szlovákián, majd Ausztrián keresztül elérő HAG vezetéken is. Arról azonban nincs hír, hogy mi okozza, a korábbi jelzésekhez képest 60 százalékkal nagyobb kiesést, mivel eddig „csupán” 25 százalékos visszaesést prognosztizált mindenki. Míg Moszkva gazdasági vitáról beszél, addig Viktor Juscsenko, ukrán elnök politikai nyomásgyakorlást emleget. A volt szovjet konglomerátum szétbomlása, már az eddigiekben is számtalan konfliktust szült, de Európa számára ez az első olyan helyzet, amit a saját bőrén kénytelen megtapasztalni. Hazánk, ma már nemcsak földrajzilag, de politikai és gazdasági szempontból is Európa része, így a nyugatot ért kellemetlenségek nálunk is érezhetőek, mint ez a gáz/ár/vita is. Ukrajna ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az orosz javaslat, ami három hónapra befagyasztotta volna az 50 dolláros, ezer köbméterenkénti árat, és csak a második negyedévtől emelte volna azt 230 dollárra, éjfél előtt egy perccel érkezett meg hozzájuk. És bár az ukrán fél elfogadhatatlannak tarja a közel ötszörös összeget – Ukrajna 80 dollár/egység árat tart elfogadhatónak –, ilyen feltételekkel még a tárgyalás lehetőségét sem kapták meg. Magyarországon megtörténtek az intézkedések, hogy a kiesésből adódó károkat minimalizálják. A MOL felkérte nagyfogyasztóit, hogy január másodikától álljanak át a gázról az olajra. A felkért fogyasztókat szerződés kötelezi a kérés teljesítésére, mivel ennek a feltételnek az elfogadása biztosít kedvezményt számukra a földgáz mindenkori árából. Ferenc bízik benne, hogy a cégek eleget tesznek a felszólításnak, de mint mondta, végső esetben ki is zárhatják a szolgáltatásból a „renitens” fogyasztókat. Ugyanakkor ismételten megerősítette a kommunikációs igazgató, hogy a lakossági szolgáltatás színvonalát nem érintik a korlátozások.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|