Emberölés Somogyban
A tegnapi napon fedezték fel Batéban annak a 22 éves helyi lakosú lánynak a holtestét, akit a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján 29-én Batéban a Vasút utcában lakó 56 éves férfi ismerőse vert agyon egy szerelővassal. A férfi ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság. Az év utolsó napján találtak rá egy brutálisan összevert, fiatal nő tetemére a Somogy megyei Batéban. A rendőrségnek sikerült azonosítania az áldozatot, akiről kiderült, hogy egy helyi, huszonkét éves lány. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján hamar eljutottak a feltételezett tetteshez, aki szintén helyi, 56 esztendős és az áldozat közeli ismerőse volt. Az emberölések száma az utóbbi években sem mutat túlságosan kedvező képet hazánkban. Amíg a statisztikai adatok nem, vagy csak csekély mértékű javulást mutatnak, addig folyamatosan romlik az elkövetői morál, vagyis egyre brutálisabb eszközöket vetnek be a bűnözők az életelleni bűncselekmények elkövetésekor, valamint megjelentek, a korábban ismeretlen gyermekkorú elkövetők is. A jelenlegi esetben még nem lehet pontosan tudni, hogy mi vezetett a tragédiához, de a rendőrség megkezdte a nyomozást, hogy minél előbb felderítse az esemény körülményeit.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
| |