>>1<<
Új év, új fogadalmak, új kapcsolatok, de régi biztonság. Talán nincs még egy olyan találmánya az emberiségnek, ami több ezer ével feltalálása után is olyan viharokat kavarna, mint a condom. Bár már ezer évvel Krisztus előtt használták az egyiptomiak, Krisztus kései követői közül egyesek még a huszonegyedik század elején is erkölcsi prédikációk prédájává teszik a gumióvszert.
Ugyanakkor ott vannak azok, akik igazán autentikusak a kérdésben: a mai férfi és a mai nő. Nos, köztük legalább ekkora az ellentét a témával kapcsolatban, bár egészen más okokból kifolyólag, vagy esetleg mégsem? Mert azt még megértjük aki az élvezet esetleges csökkenése miatt ágál használata ellen, de vajon mit kezdjünk azokkal, akik csupán „elvből” nem hajlandóak használni, a néha életet mentő eszközt? Mindenki hallotta már, hogy: fürdeni sem járunk zokniban, így szeretkezni sem vagyok hajlandó gumiban. Nos ezekre a kérdésekre nem kívánok választ adni, ezáltal nem is kívánom megítélni az ellenzőket, inkább megpróbálom bemutatni az eszköz fejlődését, igyekszem megindokolni a használatának, bizonyos esetekben általam érzett szükségszerűségét, és talán sikerül néhány érdekes elméletet is bemutatnom. AZ ÓVSZER TÖRTÉNETE i.e. 1000 - az ókori egyiptomiak bőrből készült védőeszközt használtak a nemi szervük védelmére
i.sz. 150-200 - az első francia hódítók tulok bőréből készítenek óvszert. A korabeli francia festők barlangok falára festett képeken örökítették meg eme tényt
1564 - az első olasz szexológus, Gabriel Falloppio feltalálja a vászonból készült óvszert
1700 - az első óvszerek kígyó-, birka- és disznóbőrből, valamint macskahólyagból
1756 - Casanova szalagokkal díszített óvszerrel tör be a nők világába
1760-1800 - a japánok alkalmazni kezdik a teknősbékák belsőségeit, páncélját és bőrét - szex szamuráj módra
1843 - megjelenik az első gumi óvszer!
1921 - Londonban megnyílik az első születésszabályozási klinika
1929 - a Durex kilyukaszthatatlan óvszereivel betör a piacra
1957 - az első nedvesítő anyagot tartalmazó kondom megjelenése
1969 - az első, a fogamzásgátlás témakörben rendezett előadások orvosoknak és az ápolónőknek
1969 - az első anatómiai alakú óvszer megjelenése
1977 - az első olyan akció, amikor ingyen osztogatják az óvszereket
1978 - az óvszerek megjelennek a szupermarketek polcain
1978 - a Durex először jelenik meg szponzorszerepben, ezúttal a Forma-1 versenyeit támogatja
1980 - megjelennek a különböző ízesítéssel készült óvszerek 1987 - először reklámozzák a tévében az óvszereket
1992 - az első kísérletek a férfiaknak beadott fogamzásgátló injekciókkal
1998 - megjelenik az első poliuretánból készült óvszer - az eddigi legvékonyabb, "legtestközelibb"
Tovább >> 2 >> 3 >> 4
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|