A pécsi Gandhi Gimnázium néhai igazgatója, Bogdán János emlékére alapított ösztöndíjakat adott át ma a Megyeházán dr. Gyenesei István, Somogy Megye Közgyűlésének elnöke. A tanulmányi támogatást három görgetegi lakóhelyű roma diák vette át.
Bogdán János, Európa máig egyetlen roma gimnáziumának alapító igazgatója Görgetegen született. Ezért a felajánlás a településen élő - és lehetőség szerint a Gandhi Gimnáziumban tanuló - diákok számára jelent anyagi támogatást. Az ösztöndíjat Gyenesei István elnök a néhai igazgató 40. születésnapjára alapította, s most adta át harmadik alkalommal.
A tehetséggel együtt egyfajta küldetést is vár az ösztöndíjas diákokra, büszkén kell ugyanis vállalniuk cigányságukat, hogy ezzel segítsenek lebontani az előítéletek falát - mondta az elnök a Megyeházán. A diákokkal együtt tanáraik és szüleik is részt vettek a jutalmazáson.
A díjazottak kiválasztása elsősorban a gimnázium tanárainak véleménye és javaslata alapján, a CKÖ elnök és a polgármester egyetértésével történt. A tanulmányi támogatást László Szabina, a barcsi Dráva-Völgye Középiskola 12. osztályosa, Bogdán Tímea, a Gandhi Gimnázium 9. osztályosa és Pintér Krisztina, a Gandhi Gimnázium 11. osztályosa vehette át.
Az elnök egyúttal egy festményt is ajándékozott: Vékonyné Nagy Éva csokonyavisontai amatőr cigány festő „Az élet rövidsége” című alkotása a Gandhi Gimnáziumba kerül.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|