E hét kedden a Fidesz-frakció úgy „döntött”, hogy azok a tizennyolc év alatti személyek, akik ragaszkodnak a szexuális élethez, vagy váljanak szülőkké, vagy fertőződjenek meg valamilyen betegségtől, esetleg AIDS-től, ugyanis kollektívan utasították el azt a törvénymódosítást, ami egyértelművé tette volna, hogy a gumióvszer nem számít szexuális terméknek, így arra nem vonatkozik az a kitétel, hogy azt, csak a tizennyolcadik életévét betöltött személy vásárolhatja. Ma, amikor az első szexuális együttlét időpontja egyre korábbra tolódik, még fontosabb, hogy amellett, hogy kiterjedt felvilágosítómunkát végezzenek e tárgykörben a szakemberek, sokkal nagyobb hangsúlyt fektessünk a tinédzserek tájékoztatására a védekezések módjairól. Gusztos Péter, több kormánypárt politikussal egyetemben terjesztette a Tisztelt Ház elé azt a változtatást, ami egyértelművé tenné, hogy a védekezés legelterjedtebb, és a fertőzésektől leginkább védő fizikai módszer mindenki által hozzáférhető, függetlenül annak korától. A Fidesz, utólag bár tévedésnek minősítette a nemleges szavazást, a parlamentben mégis egységesen gombot nyomta meg a protestáló. Természetesen rögtön akadt védekezés is, hiszen felsorolták azokat a kormánypárti képviselőket (Kuncze Gábor, Kóródi Mária, Kiss Zoltán SZDSZ, valamint Nyakó István, Simon Gábor, Suchmann Tamás, Török Zsolt és Vitányi Iván MSZP), akik szintén nemmel szavaztak, és természetesen – a Fidesz szerint – szintén véletlenül. Én azonban úgy gondolom, hogy sokkal valószínűbb az, hogy továbbra is működik a képviselők fejében egy kis piros lámpa, ami rögtön jelzi, ha nemmel kell szavazni. Ez a lámpa azonban nem a javaslat tartalmát próbálja értelmezni, csupán az előterjesztő személyét, még inkább pártbéli hovatartozását vizsgálja. Utólag bármit is mondjon a Fidesz, lényeg az, hogy ők akarják meghatározni ez első – biztonságos – együttlét időpontját. Persze a meghatározott kor majd idővel változhat, ahogy annak idején a párttagság korhoz kötöttsége is szépen követte az alapítókat. De miért is csodálkoznánk? A demokrácia nem mindenkinek ugyanazt jelenti.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|