A Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal törvénysértőnek és alkotmányba ütközőnek találta Kaposvár MJV Közgyűlésének Szervezeti és Működési Szabályzatának (SZMSZ) legutóbbi, kizárólag a Közgyűlés többségi Fidesz frakciója által megszavazott, a képviselők napirend előtti hozzászólási lehetőségét aránytalanul korlátozó módosítását és ellene törvényességi észrevételt tett, mert az SZMSZ fenti módosítása megsérti az Önkormányzati Törvény által meghatározott egyenlő jogállását és sérti a szabad mandátum elvét. Ezzel a rendeletmódosítással szemben kért törvényességi felülvizsgálatot négy kaposvári képviselő. Mezővári Mária (független), Kováts Imre (Somogyért), Pintér Attila (MSZP) és Pintér Loránd (SZDSZ) a beadvány sikerét úgy értékelik, hogy az megmutatta, hogy a helyi demokrácia nem korlátozható a többségi akarat kénye-kedve szerint. A rendeletmódosítást a napirend előtti felszólalásokra kizárólag a frakciókat (minimum 3 fő) jogosítja fel, ezzel az öt szervezet által delegált képviselők közül, kizárólag a Fidesz és az MSZP képviselőcsoportjának tagjai kapnak erre lehetőséget. A négy képviselő szerint azonban nem ez volt az első, a helyi demokráciát sértő lépése a közgyűlési többségnek. Első lépésben a korábban megszokott havi rendszerességű, a munkatervben elrendelt közgyűlések számát a törvényi minimumra, évi hat alkalomra csökkentette. Annak érdekében, hogy a testület a munkát mégis el tudja végezni, rendszeressé váltak a rendkívüli közgyűlések, amik azonban nem számítanak bele a rendes közgyűlések számába. Meg a rendes közgyűlés előre tudható időpontra kerül összehívásra, addig ennek rendkívüli változata, általában a tervezett időpont előtti munkanap délutánján. Ez a rendszer nemcsak azért káros, mert a képviselők nem tudnak felkészülni az ülésre, de benne rejlik az a lehetőség is, hogy ezzel is korlátozzák az ellenzéki képviselők interpellációs lehetőségét, amivel - a képviselők állítása szerint – rendszeresen él is a polgármester. Az SZMSZ előírja, hogy a közgyűlésre tervezett interpellációkat a közgyűlést megelőző munkanapon déli 12 óráig írásban kell bejelenteni. A rendkívüli közgyűlést azonban legtöbbször ezen határidő után hívják össze, vagyis fizikailag ellehetetlenítik, hogy az ellenzéki képviselők éljenek képviselői jogukkal. A négy képviselő kéri a Közgyűlést, hogy a soron kívül és haladéktalanul módosítsa az SZMSZ törvénytelen rendelkezéseit, biztosítsa az arányosság, a képviselői egyenjogúság, a szabad mandátumhoz fűződő jogok kényszermentes gyakorlását és tartózkodjon a ciklus hátralévő részében a törvénytelen rendeletalkotástól!
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|