A méltó megemlékezés és ünneplés nem mindenkinek fontos ebben az országban. Van, aki azt szervezi, hogy a teherautók megfelelő időben legyenek a megfelelő helyen, van aki spontán spionozik, és van Juhász alpolgármester úr Kaposvárról, aki be szeretné ágyazni a magyar közbeszédbe a kommunistázást a következő 2000 évre. Naiv ember a magyar, ha azt hiszi, hogy lehet békésen ünnepelni, gyászolni. Szomorú és felháborodott gondolatok kavarognak bennem. Nem mint újságíró, mint ember szenvedek ezektől a buta lényektől. Igen, lényeket írtam, mert akiből hiányzik az emberség legcsöppnyibb csírája is, azt nem tudom embernek tekinteni. Míg a 22-ei rendezvények kegyelettejesen tudtak lezajlani, addig az ünnep napján, Kaposváron is előtört a legaljasabb gyűlölet. Ezt most - mily meglepő – egy vezető Fideszes politikus gerjesztette… Juhász Tibor alpolgármester, nemrég még csak a szót fojtotta bele a közgyűlés baloldali tagjaiba egy ügyrendi javaslatával, ma már unokáink, dédunokáink becsületét kérdőjelezte meg. Azokat az ártatlan gyermekeket vádolja 1956. elfojtásával, akik ma még tervbe sincsenek igazából véve, és teszi ezt egy olyan ember, aki 56-ban már javában élt, és olyan pozíciókba jutott, amikről a mi szüleink – pártonkívüliként – nem is álmodhattak. Persze nem tudhatom, hogy Juhász úr miként viszonyult az MSZMP-hez, ahogy azt sem, hogy akkortájt kinek mit kellett tennie egy kellemes állásért, de azt tudom, hogy én őt még úgy sem vádolom, hogy pletykák sokaságát hallani róla Somogyország fővárosa szerte. Nem vádolom, bár jó néhány hozzá köthető intézkedés miatt lesz egyre élhetetlenebb Kaposvár. Én nem vádolom, ő megteszi. Az ünnepi beszéde nem az alázatról szólt, hisz talán nem is ismeri ezt a szót, ismeri ellenben a gyűlöletet, és gyűlöl mindenkit, aki másként mer gondolkodni, mint ő. Azt mondja, hogy aki sorsközösséget vállal azokkal, akik – szerinte – megsemmisítették a forradalmat, bár még nem éltek akkoriban, maguk sem különbek. Juhász úr! Az a szerencse, nem ön dönti el, hogy ki-kinél különb. Ön talán templomba jár, én viszont hiszek Istenben, felettem ő fog ítélkezni, nem Ön.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|