A Medián ma megjelent, a HVG kérésére készített felmérése is igazodik az utóbbi napokban napvilágot látott eredményeihez. Igaz ugyan, hogy a publikált adatok még a Fidesz támogatottságát jelölik nagyobbként, de egyrészt a különbség hibahatáron belüli, másrészt pedig ugyanúgy megfigyelhető a HelyiLapokon már korábban is publikált trend, ami a kormánypártok előretörését jelzik. Kaposvári relációban nézve azonban még ennél is fontosabb, hogy a kormány legnépszerűbb minisztere Lamperth Mónika, Kaposvár egyéni országgyűlési képviselője, a köztársaság belügyminisztere. Amíg a Gallup MSZP vezetést, a Sonda Ipsos döntetlent, addig a Medián enyhe Fidesz vezetést prognosztizált a legutóbbi felmérése folyamán, míg pár hónappal ezelőtt, még behozhatatlan ellenzéki sikert jósolt mindahány. A nagyobbik kormánypárt folyamatos felzárkózásának egyik záloga volt, hogy minisztereit folyamatosan pozitívan értékeli a közvélemény. A kaposváriaknak már az is pozitív üzenet volt, hogy ők adhatták az első női belügyminisztert, de talán ennél is látványosabban igazolja vissza a 2002-es döntésük helyességét, hogy ez a miniszter folyamatosan a legnépszerűbb politikusok táborában tanyázva, most pedig a legnépszerűbb miniszterként hívja fel magára a figyelmet. Emiatt talán még meglepőbb, hogy a helyi média egyik meghatározó eleme folyamatosan támadja Lamperth Mónikát, nem kímélve a város és a megye többi szocialista politikusát sem. A Kapos TV internetes verziója, a KaposPont eddig sem volt túl kedves a kormányzó pártok tagjaival, október elején viszont egy tipikus csúsztatást is elkövetett. Bár precízen idézte egy internetes lap felmérését a Gyurcsány-kormány tagjairól, nagyvonalúan megfeledkezett arról a tényről, hogy az adott oldal olvasóinak nagyobbik részét, az inkább jobboldali érzelmű látogatók adják. Az pedig, hogy az ő szemükben Lamperth Mónika csak a huszadik helyre lett sorolva, szintén érthető, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a jelenlegi kormányból egyedül ő vert meg nagy ismeretségnek örvendő, országos hírű Fidesz-politikust, Szita Károlyt. Az pedig ismert emberi gyengeség, hogy aki nálunk erősebb, azt nem szeretjük. Tehát Lamperth Mónika legnagyobb bűne – a jobboldal szemében -, hogy bizonyítottan erősebb támogatottsággal rendelkezik egy jobboldali orientáltságú városban, mint jobboldali vetélytársa. Természetesen minden médiumnak szíve joga, hogy olyan felméréseket közöljön, amilyeneket akar, de hogy egy – elvileg – a város érdekeiben működő portálnak fontosabb legyen az egyik politikai oldal –elvi – támogatása, mint a korrekt tájékoztatás, ez azért már sokakat meglep.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|