A Magyarországi nyugdíjasok méltatlan helyzetével mindenki tisztában van. 1990 óta, ők a leginkább a gazdaság helyzetének kitett csoport, így érthető, ha a kormányok megpróbálnak tenni az érdekükben. Persze nem lehetünk naivak, így azzal is tisztába kell lennünk, hogy a három millió körüli számuk, igen jelentős szavazóbázist jelentenek minden pártnak. Valószínű, hogy - néha - így gondolja ezt a Fidesz is. A minap bejelentette a kormányfő, hogy átfogó, több éves nyugdíjreformot kíván indítani a kormány, amellyel javítani akar a munkából visszavonultak helyzetén, különös tekintettel azokra, akik a legkedvezőtlenebb időpontban, 1998 előtt vonultak nyugdíjba. A Parlamentben elhangzott Gyurcsány-beszéd megmozgatta az ellenzék fantáziáját, és számolásra késztette őket. Az eredményt ismerjük, a Fidesz szerint nincs pénz a reform megvalósítására. Mondhatnám, hogy ilyen egy felelősségteljes ellenzék, aki nem engedi, hogy az aktuálisan regnáló kormányzat milliárdokat költsön hangulatjavító intézkedésekre, miközben az államkassza kong az ürességtől. Ezzel az elmélettel azonban van három aprócska probléma. A nyugdíjreform nem odázható el, mert a jelenlegi ellátási szint nem csak méltatlan, de alkalmatlan is az emberi élet finanszírozására. Az ország gazdasága folyamatosan olyan mutatókkal büszkélkedhet, hogy alkalmas egy átfogó felzárkóztató program bevezetésére. A Fidesz folyamatosan, sokkal nagyobb mérvű ajánlatokkal áll a nyilvánosság elé, vagyis, ha ezt a reformot finanszírozhatatlannak minősítik, azzal elismerik, hogy saját ötletbörzéjük is csak üres beszéd, ami a választásoknak szól, nem pedig a választóknak. Nem sokkal Gyurcsány Ferenc bejelentése után, Orbán Viktor áll elő egy új, még nagyobb ívet felmutató tervvel: 40 év munkaviszony után, a nők akkor is nyugdíjba mehessenek, ha nem érték el a korhatárt! Foglaljuk össze: a jelenlegi nyugdíjasokra – a Fidesz szerint – nincs pénz, ettől függetlenül, generálhatnánk újabb nyugdíjasokat! Senki sem vonja kétségbe, hogy a nők, ma már annyival nagyobb terhet vállalnak a fejlett Európában, így Magyarországon is, hogy megérdemlik ezt a megkülönböztetést, de vajon miből szándékozik a Fidesz ezt finanszírozni egy – állításuk szerint – csődben lévő országban, ahol – szintén a Fidesz szerint – még a már ellátásban részesülőkre sem jut elég forrás? Vagy esetleg a nagyobbik ellenzéki párt egy újabb, a jelenleginél alacsonyabb nyugdíjminimumot kíván bevezetni? Vagyis Orbán Viktor újból elővette a hónapok óta használt varázsvesszejét, és mindenhol azt mondja, azt mondatja, ami az ő érdekeit leginkább szolgálja. 2006-ban az ország választ, már csak az a kérdés, hogy a hátralévő idő alatt, mennyire képes a fél éve még biztos győztesnek látszó párt erodálni magát? Amennyire hallani lehet, a másodvonalbeli emberek, már készek átvenni a Fidesz vezetését Orbán Viktortól, majd meglátjuk, hogy melyiküknek, mekkora párt jut, ha a Fidesz így folytatja, ezáltal elveszíti a választásokat a vezérükkel együtt…
Korábbi cikkek a témában:
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|