A média hatalma nem ismer határokat. Okosodhatunk általa, szórakoztató célzattal is nézhetjük, hallgathatjuk, olvashatjuk őket, de ami a legfontosabb, olyan kérdésekre kapunk válaszokat, amik akár a világot is megrengethetik. A médiát figyelve, Szijjártó Pétert hallva rájöttem, hogy a magas benzinárakról egy kedves barátom, Tamás tehet. Tamás nekem már nagyon régóta gyanús. Cukor nélkül issza a kávét, fel annyi cigarettát szív el egy beszélgetés alatt mint én, és most kiderült, miatta kell sokkal többet fizetnünk a benzinkutaknál. Épp a minap mesélte, hogy van 3 azaz három darab MOL részvénye, vagyis neki áll érdekében, hogy az olajóriás minél nagyobb profitra tegyen szert. Ebben azért vagyok biztos, mert Szijjártó képviselő úr, egy tegnapi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc jelenlegi és volt cégei, közel háromnegyed milliárd forint értékben részesültek állami pénzekből. Szijjártó úr nagyon alapos volt. Minden minisztériumtól bekérte az arra vonatkozó adatokat, hogy az általa felsorolt, több mint félszáz cég, milyen pénzügyileg is értelmezhető kapcsolatokat ápolt állami szervekkel. Alapossága annyira mélyreható volt, hogy a kilencvenes évek elejétől, minden egyes, a listában szereplő cég által regisztrált forintot összeadott. Vagyis, ha Gyurcsány Ferenc, akár csak egyetlen napig, egyetlen százalék erejéig is tulajdonolt egy céget, akkor az adott vállalkozás állami megrendelései, máris növelték a Fideszes képviselő által számolt forintok mennyiségét. Tamás, nekem már régóta gyanús. Ugyan még csak egy hónapja tulajdonolja az olajtársaság részvényeit, de biztos vagyok benne, hogy minden, az elmúlt években történt, olajár-felhajtó erővel bíró esemény az ő nevéhez köthető. Szijjártó úr, köszönjük, hogy felnyitotta a szemünket.
Korábbi cikkek a témában:
Fidesz számok görbe tükörben - Hazugság vagy tévedés?
Fidesz: Csökkenjen a benzin ára!
Fejlődő magyar gazdaság
Az égbe visz ez a jelszó... Szijjártó, megdolgozik a pénzünkért
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|