Az Európai Unió mind szélesebb körben próbálja tiltani a dohányzást. Első lépésként a dohánytermékek média-megjelenését korlátozták, majd megtiltották, később a szponzorrációs lehetőségeket is olyan szinten szabályozták le, hogy lehetetlenné váljon az adott területen működő vállalkozások megjelenése, végül pedig elkezdődött a dohányosok kiszorítása a közintézményekből, vendéglátó-ipari helyekről.
A szigor nem egyforma szinten jelentkezik a különböző tagállamokban, így lehet az, hogy a jelenlegi szabályozás nagy eltérést mutat, például Írország és hazánk között. A harmadik, és legsúlyosabb eszköz, amit bevetnek, a cigaretta árának, adóval történő befolyásolása, ami ma még elképzelhetetlen magasságokba emeli majd a hazai árakat is. A dohányzás ártalmairól sokat lehetne írni, ahogy azokról az extrém, mondjuk kaukázusi aggastyánokról, akik világ életükben füstöltek, pálinkát ittak, és a koleszterinszintre nem túl kedvező ételeket fogyasztottak, mégis száz év feletti kort éltek meg. Senki sem állítja természetesen, hogy ezek az emberek, a káros szenvedélyeiknek köszönhetik ezt a szép kort, de ezeket az eseteket vizsgálva felvetődik, hogy az unió, mikor kívánja betiltani a stresszt, hogy csak egyet említsünk napjaink halál-indikátorai közül. A minap volt szerencsém egy baráti társaságban is erről a témáról szót ejteni. A kezdeti, a bürokratákat negatívan érintő, megjegyzések után, előkerült egy gondolat, melyet kénytelen vagyok megosztani önökkel. Bizonyos, általam nem ismert televíziós beszélgetésben hangzott el az az elvárás, hogy minden, a médiában bemutatott anyagból száműzzék a dohányzást, illetve a korábbi filmekből retusálják ki az ilyen jellegű részeket. Én eddig is tudtam, hogy sok a hülye kicsiny hazánkban, de hogy valakinek az legyen a legfontosabb, hogy száműzze Colombo hadnagyot, vagy Winston Churchillt a televízió-képernyőről, még engem is meglepett. Persze még arra sem lehetünk büszkék, hogy nálunk vannak a leghülyébbek, hiszen az USA-ban (hol máshol), egy ismert személyt szólítottak fel egy nem dohányzó egységben, hogy vegye már ki a szájából, amit rág, mert ráutaló magatartásával, sérti azok közízlését, akik ellenzik a dohányzást. Nem voltam rest, és továbbgondoltam. Holnaptól tilos a cumi és a cumisüveg. Be kell tiltani a fogpiszkálót, és szigorúan büntetendő cselekménynek kell minősíteni a ceruzák végének rágását. A fogorvosokat az inkvizíció elé kell állítani, mivel ők kierőszakolják a gyanútlan áldozatokból a ráutaló magatartás eszközlését. Azonnali hatállyal elejét kell venni az anyák szoptatásának, és fel kell lépni az orális szex ellen is, ahogy a továbbiakban nem megengedhető a szívószál használata sem, ahogy a csirkecombot is kicsontozva kell felszolgálni (a későbbiekben intézkedést foganatosítok, hogy a baromfiak, eleve csont nélkül szülessenek) és ne felejtsük el, hogy Havas tanár úr ellen is eljárást kell indítani, ha a tiltás ellenére a szájába veszi szemüvege szárát. Mindezeket együttvéve, teljesen logikus, ha a Casablanka című filmet, ezentúl csak 135 év felettiek nézhetik meg, ők is szigorúan szülői felügyelet mellett. Végső döntésként pedig javaslom, hogy a dohányosoktól vonjuk vissza a szavazati jogot, és jelöljünk ki számukra egy olyan helyet, ahol korlátlanul hódolhatnak szenvedélyüknek. Javaslom az északi sark legészakibb csücskét, de természetesen gyalogos megközelítéssel, mert holnapután az autókat fogjuk kizárni a mindennapokból.
Korábbi cikkek a témában:
Pedofil szülők klubja...
Politikaszínű média?
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|