avagy
Kapcsolatot teremteni mindig, mindenkivel, mindenáron.
Telekomunikatív világunk alapjai telefon-kábelek sokaságára épül. Ott állnak házaink, bevásárlóközpontjaink óvodáink és temetőink 100 000 bps-el száguldozunk végzetünk felé, hogy elérjen bennünket végső célunk és megközelítsük tömörített file-formátumunkat. Szemrebbenés nélkül temetünk és temetkezünk, miközben saját sírunkon kapálgatjuk a civilizáció előtti utolsó zellerünket, azt hívén, hogy megörökítjük pillanatnyi férfiasságunkat, mely már a jelen számára is csak történelem.
Belegabalyodunk az első összetett mondatba, ha szemtől szembe állunk saját ellentétünkkel, mely visszatükröződik gyáván meghúzódó személyiségünk felső bugyraiban. Persze összehozhatunk egy csöppnyi jóindulatot, de erőlködésünk a reggeli párával szertefoszlik, hiszen realitásérzékünk csalóka délibáb megszervezett világunkban. Vacsorával vár a kedves, bár tudjuk, tavaly meglépett a CÉG programozójával, szánkba vesszük a falatot, alaposan megízleljük, majd kihányjuk (sicc) a fogaink közé szorult sarat és ráébredünk: talányok közt születtünk, mielőtt lódult a fürdővíz. Újból az utcán vagyunk, gyermeki sírás szakad fel torkunkból, de még látjuk a minket megtaposó surranó fűzőjét. Felnőnénk, de elnyom a jövő, elvesszük mások múltját, jelent generálunk a semmibe és átadjuk meg nem szerzett tapasztalatunkat apáinknak, hogy ők tovább örökítsék Ádámig. Megfordult a világ, visszafelé folynak a patakok, gyöngyöt a sivatag terem, beleszeretünk Gizikébe, a házmester lányába, kapupénzt adunk a minisztereknek és elgondolkodunk, hogy vajon melyik rossz irányból is érkeztünk. Elsőbbségadás kötelező, megállni tilos, ketyeg a parkoló, átvezeti a főtörzs a villanyt az úttest alatt, száll a varjú a kakukkal, az indián, lovon nemzi negyedik gyermekét, elnevezi voszemnek, mert négy már volt a másik wigwam-ban is; de sebaj, ő a főnökindián és tudja: első a második és egy csak a biztos, a kétség, de nem félünk tőle, mert ő csak álom, még ha rém is, de nincs hatalma felettünk, nekünk sincs hatalmunk, de mi nem is bánjuk, mert nem tudjuk mit veszítünk, vagy nyerünk, de tudatlanul, és különben is legyen ereje az emberfiának kimondani: VÉGE
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|