Megtörtént, amire senki sem számított. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség kétszer is bebizonyította, hogy a törvény betűje sokkal fontosabb számára, mint annak szellemisége. Bár a két példát ismerve az is kétséges, hogy megfelelően értelmezi-e a hivatal, magát a törvényt.
Réz András kiadóját, új könyvének borítója, illetve annak reklámja miatt bűntette 400 ezer forintra, míg Charlie-t, a népszerű énekest, egyik óriásplakátja miatt marasztalták el. Az indoklás minkét esetben ugyanaz volt, a vizuális megjelenéseken, dohányzás közben ábrázolták őket. Réz András, Orr című kötete az Országos Dohányfüstmentes Egyesületnek (már ilyen is van) szúrta a szemét, mivel szerintük a könyv borítója megsérti a dohányáruk reklámozását tiltó törvényt, mivel az alkalmas a dohányzás népszerűsítésére. Nagyjából úgy néztem, mint a tehén és a bika legifjabb, már Bécsi szeletnek készülő gyermeke, amikor először mutatnak neki egy új bejáratot, amikor meghallottam a fenti hírt. Azt már az eddigi törvényekkel is elérték, hogy mi, dohányosok másodrendű állampolgárnak érezzük magunkat, de hogy már nem csak hogy értéktelenek vagyunk, hanem bűnözők is, ez egy kicsit túlzás. Nem szívesen vizionálok, de könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy a továbbiakban minden filmrendező azon fog rettegni, hogy a szerző nehogy beleírjon egy-egy cigarettázó karaktert a filmbe, mert akkor jön az ODE, és jaj nekik. A következő természetesen az lehet, hogy a híradókból ki kell vágni azokat a részeket, ahol a háttérben, akárcsak egyetlen dohányzó ember is látható. Ha ezzel már mind megvagyunk, akkor lassan be lehet tiltani az összes nyílt lánggal üzemelő készüléket, mint például a szalonnasütő nagypapát is, mivel a nyílt tűz, eszünkbe juttathatja a dohányzás kéjes, ámde a háborús bűnökkel felérő élvezetét. Szóval, ahogy régebben a főiskolán kiszorultunk a WC-be, lassan az egyetlen szabad hely, újra csak a mellékhelyiség lesz… összesen egy, valahol a világtól távol, egy kisbolygón, amit még a kisherceg sem látogat meg...
Csak halkan merem mondani, hogy előre rettegek azoktól a perektől, amikor egy apát azért ítélnek 25-30 évre, mert az utcán megcsókolta gyermeke arcát, és ezzel kimerítette a pedofília népszerűsítésének tényállását.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|