2/1
Kolber István, regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter adta át csütörtökön, Kaposváron, a Füredi út 47-ben a Lakótelepi Információs pontot, aminek elsődleges feladata, hogy a Panel Program, hosszú távú megvalósításában segítséget nyújtson az érintetteknek, azoknak a lakóközösségeknek, aki élni kívánnak és élni tudnak a kormány által biztosított lehetőséggel, és az önkormányzati segítséggel.
A késő délelőtti órában Jurman Béla, a Panelházak Érdekképviseleti Közössége nevében, míg Pintér Attila, a kaposvári közgyűlés MSZP-s frakcióvezetőjeként válaszolt a kérdésekre, miközben Kolber István miniszter is folyamatosan tájékoztatta a megjelenteket. Elmondták, a panelrehabilitáció, nem egy rövid távú program, így nem is lehet azonnali, mindenkire kiterjedő eredményeket várni. 2005-ben 8 milliárd forint áll a program rendelkezésére, amiből közel 1,9 milliárd a tavalyi sikeres, de eredménytelen pályázati igények kielégítésére lett fordítva, a teljes összeg, körülbelül 50 000 lakás felújítását teszi lehetővé. Kolber István kiemelte, hogy örül ennek az átadónak, mert civil kezdeményezésként jött létre egy olyan új fórúm, ahol olyan tájékoztatást kaphatnak az érintettek, ami számukra könnyebben kezelhető, mint a bürokratikus intézmények által nyújtott információ. Szóba került az is, hogy a panelprogram, valójában lakótelepi program, amiben meg kell teremteni azt a hármas egységet, amit az állam, az önkormányzat és a lakók alkotnak. Az új információs pont ennek az egységnek a megteremtésében is partner, hiszen segít elkészíteni a pályázatokat és tanácsot ad az egyéb kérdések megoldásában is. Kérdésre válaszolva felvetődött, hogy akár egyetlen lakó is megakadályozhatja a program sikerességét, vagy akár akadály lehet az is, ha egyes lakók, már korábban végeztek felújítást, így nem akarnak újabb terheket vállalni. A válaszokból kiderült, hogy a kormányzat folyamatosan figyeli a Panel Program esetleges akadályait, és megvizsgálja, hogy ezek közül melyek azok, amiket át tud hidalni. A program és az információs ponton kívül szóba került az is, hogy a Panel Plusz előnyei nem csak abban mutatkoznak meg, hogy biztosítani tudják, akár a lakóknak, akár az önkormányzatnak az önerőt, egy kedvező kamatozású hitel formájában, hanem az is, hogy a regresszív kamatteher, és a szociálisan rászorulóknak járó kamatmentes megoldás, újabb partnereket képes bevonni a programba. Ez viszont már segítség lehet a közösségeknek is, hiszen ezek a megoldások a hátrányosabb helyzetű lakótársakat is meggyőzhetik a beruházás költségeinek kezelhetőségéről. Pintér Attila kitért arra, hogy a városvezetés készsége nem meggyőző, hiszen az idei évre elfogadott 30 millió forintos keretösszeg még a tavalyról visszamaradt, de amúgy érvényes pályázati igényeket sem elégíti ki. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy bízik benne, hogy a város megtalálja annak a módját, hogy további forrást biztosítson, hiszen ha a lakók és a kormány is kész az áldozatra, az önkormányzat nem lehet akadálya a felújításnak, aminek az egyik legfontosabb feladata az energiafelhasználás csökkentése, és ezáltal a társadalmi esélyegyenlőség előmozdítása.
2/1 L.I.P. Lakók a lakókért...
2/2 Panelperspektíva - Kolber István válaszol
Korábbi hírek a témában:
Panelprogram városi elszántság nélkül? - Pintér Attila válaszol
Panel-prolik kontra kosárlabda
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|