Ma éjjel befejeződött a VI. Jazz és a Bor fesztivál Balatonbogláron. Aki volt már ilyen rendezvényen, az tudja, hogy az elsődleges cél, hogy viszonylag elkülönülő kultúrákat úgy próbálnak ötvözni, hogy az értékek egymást erősítsék. Ebben az esetben azon volt a hangsúly, hogy a minőségi zene, egy minőségi, alkohol tartalmú itallal együtt nyújtson olyan élvezetet, ami emlékül szolgálhat az érdeklődőknek, és megmutat valamit abból, hogy miként lehet két kellemes dolgot egyszerre csinálni.
Minden évben boldogan teszek eleget az invitálásnak, amikor meghívnak a Balatonnak erre a gyöngyszemére. A csapat mindent elkövet annak érdekében, hogy igazán hangulatos fesztivál kerekedjék az öt nap alatt. Az utóbbi időben egyetlen alkalmat sem hagytam ki, és bizton állítom, hogy egyre nagyobb azoknak a száma, akik visszajáró lélekként, az ország legtávolabbi pontjairól is beütemezzék éves programjukba ezt a rendezvényt. Közel egy hét nyugalom és kikapcsolódás vár minden érdeklődőt, miközben arra is van lehetőség, hogy akárcsak egyetlen estére válasszuk magunknak, ezt a minőségi szórakozást. Többévi kitartó megjelenésemnek lehet a jutalma, hogy már sokadik éve együtt ünnepelhetem a stábbal az utolsó éjszaka utolsó pillanatait, amikor már sem vendégek, sem zenészek nem lelhetőek fel, a nemrég még tőlük hangos művház udvaron. Ilyenkor azé a csapaté a csillagfényes égbolt, akik folyamatosan azért küzdenek, hogy évente pár nappal megörvendeztessenek bennünket. Amikor legördül a függöny, a kívülálló valami mást sejt a színfalak mögött, mint ami valójában történik. Több tucat felszabadult embert gondolnánk, akik nem is akarnak hallani munkáról, legalább a következő hétfőig, ami valljuk be, nincs is olyan messze, ha figyelembe vesszük, hogy a zárás vasárnap éjjel éri el fesztivált. Azonban a valóság nagyon más, alig tizenegynéhány lelkes emberke, akik alighogy befejezik a munkát, máris a jövő évit tervezgetik. Csendesen poharaznak, gyűjtögetik az ötleteket, és sajnos azon is gondolkodnak, hogy a „műkultúra” agyontámogatása mellett, miből tudnak a következő évben, az előzőt is meghaladó hepeninget rendezni, csak azért, hogy mi akkor is jól érezzük magunkat. Persze mondhatja bárki, ez a munkájuk; és valóban, a miénk pedig az, hogy ezt azzal ismerjük el, hogy jövőre ismét ellátogatunk, és viszünk magunkkal pár embert…
Korábbi cikkek a témában:
Igyál és hallgass!
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|