Kövér László magyarázkodásra kényszerült Zentán, olvashatjuk a ma.hu internetes portálon és a Népszava Online-on, az MVSZ sajtószolgálatára hivatkozva. A politikus szembekerült korábbi véleményével, 2004. december 5-e kapcsán.
A Fideszes politikus eleve bukásra ítéltnek minősítette a december 5-ei népszavazást, és elmondása szerint, a Szövetségnek ez úgy kellett, mint púp a hátra. Kifejtette, hogy elképzelhetetlen következményekkel járt volna, ha a külhoni magyarok megkapják az állampolgárságot, mivel legfőképpen a fiatalok, de sokan mások is elhagyták volna szülőföldjüket. Ezt a közönség nemes egyszerűséggel demagógiának minősítette. Az sem váltott ki túl nagy egyetértést, amikor azt fejtegette, hogy senki sem tudja Magyarországon, hogy milyen törvényi szabályozással is járna az állampolgárság megadása. Ezenkívül több kérdés is felvetődött a fórumon, mint például a Fidesz és az MVSZ megromlott viszonya, ahol a politikus a világszövetség jelenlegi vezetőjére hárította a felelőséget.
Nem rejtem véka alá, hogy meglepett a cikk. Mivel nincs április elseje, nagyon nehezen tudom elhelyezni ezeket a Kövér-gondolatokat, leginkább azt vizionálom, hogy egy újságíró meg akarta tréfálni olvasóit. Persze nekem nem tisztem, hogy a leírtak valóságtartalmát kétségbe vonjam, és mivel ellenőrizni sem tudom, inkább egy játékra hívom a kedves olvasót. Feltételezzük, hogy Kövér László megjelenik egy rendezvényen, feltételezzük, hogy a fentiekhez hasonló mondatokat ejt ki a száján, feltételezzük, hogy mindezt komolyan is gondolja, és feltételezzük, hogy közben nem kapunk röhögő görcsöt (sic). Ha ilyen jó képzelőerővel vagyunk megáldva, akkor kezdjünk el gondolkodni! No nem azon, hogy hova tűnt Damon Hill, sokkal inkább azon, hogy hova tűnt Kövér László? Az a Kövér László, aki eddig ennek az ellenkezőjét vallotta és mondta. Az a Kövér László, aki nemzetárulónak tekintette lelkében azokat, akik nemmel szavaztak a kettős állampolgárságra 2004. december 5-én… megmondom őszintén, ilyen jó képzelőerőm, még nekem sincs. Nem tudom elképzelni, hogy Kövér László lealacsonyodna a panel-prolikhoz, és így kívánna szavazatokat szerezni a jobboldal számára, a liberálbolsevik, idegenszívű, demokráciára éretlen tömegből. Kövér László nem ilyen és nem is állít ilyet a másik oldal tagjairól. Ő egyszerűen egy igazi (a saját értékítélete szerinti) hazafi, aki mindennel szembeszáll, ami szerinte rombolhatja ezer éves hazánkat. Kövér László egy kicsit maradi, persze csak az én szememben, nagyjából annyira, mint Giordano Bruno vitapartnerei. Ő nem akar semmi rosszat, csupán védi azt, amit az évszázadok viharai meghagytak ennek a töpörödő országnak, a nemzeti tartást. Bár néha, talán ő is elbizonytalanodik, hogy egy tartással bíró országnak miért a vereségeket kell ünnepelnie, de talán betudja a tradíciók miatt idemenekült és ideiglenesen nálunk tartózkodó siratóasszonyok hatásának. Kövér László talán belátta, nem baj, ha visszafordulunk egy útról, csak azért, mert rájöttünk, hogy helytelen az irány, a lényeg az, hogy az új célhoz ugyanolyan határozottsággal meneteljünk, mint tettük ezt eddig, mostani utunkhoz képest, visszafelé. Aztán persze Kövér László azért azt is tudja, hogy jövőre választások lesznek. A választásokat pedig meg kell nyerni. Le kell cserélni a bankárkormányt, el kell takarítani a nemzet fejlődésének útjából azokat, akik csak lassítanak, és kizsigerelik ezt a sokat szenvedett népet.
Mondanám mindezt, ha azt hinném, hogy Kövér László ilyeneket mondott, de úgy gondolom, hogy ezek a szavak nem hagyhatták el az ő száját. Kövér László ilyeneket nem mondana. Neki nem kellenek sem ellenségek az ő oldaláról, sem barátok a túloldalról. Kövér Lászlónak fórúm kell, ahol elmondhatja véleményét és megoszthatja azt másokkal, mert ő tudja: a vélemény szabad. És Kövér Lászlónak igaza van. Álljunk ki a véleményünk mellett, akár erre, akár arra indulunk, csak egyet ne felejtsünk: nem biztos, hogy az megy rossz irányba, aki éppen szembe jön.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|