Amikor a XXI. század hajnalán gróf Somssich Pongrác, Belgiumban élő hazánkfia a balatonlellei önkormányzatnak adományozta felbecsülhetetlen trófeagyűjteményét, sokan néztek furcsán, hogy vajon minek?
Ilyen ember a magyar, ezt tudjuk jól, néha még az ajándéknak sem tud őszintén örülni, de szerencsére mindig vannak olyanok, akik képesek tovább látni az orruknál, így ma már állandó kiállításként várja az érdeklődőket a tárlat, megosztva az a szépséget velünk, amit legtöbben, talán soha sem láthatnának. Azok a hangok, akik azt sugallják, hogy a lelőtt vad, sosem adja vissza a természet hangulatát, vagy esetleg még továbbmenve, magát a vadászatot tartják visszataszítónak, nehezen fogadják el a jó szót, erről a programról, de azért bízom benne, hogy előítéleteiket félretéve szánnak rá egy kis időt, hogy megismerjék, legalább a hangulatát. Nem nagyon ragadnék le az „állatvédők” érveinek cáfolatánál, de azt mindenkinek el kell fogadni, hogy ismeret nélkül, csak elmélet lehet az élethez való ragaszkodás, az elméletek, pedig a gyakorlatban általában megdőlnek.
A kalandos életű gróf 1948-ban került Kongóba, ahol nemsokára, mint cégvezető élte életét, majd a kontinens több országában is volt szerencséje megismerni mind a kultúrát, mind pedig magát, az élővilágot. Kongón kívül Ruandában, Kenyában, Ugandában és Tanzániában is olyan élmények érték, ami arra sarkalta, hogy azt másokkal is megossza. Persze véletlenek nincsenek, így azon sem csodálkozhatunk, hogy Somssich gróf, családjának nem egyedüli tagja, aki beleszeretett a fekete kontinensbe, hiszen unokabátyja, a szintén nemesi származású Széchenyi Zsigmond szintén rabja volt Afrikának. Talán ez is közrejátszott abban, hogy megírta „Húsz év Afrika szívében” című, ma is elismert művét. Sokan gondolják és vallják, hogy ez a könyv a legalkalmasabb arra, hogy ezt a meseszép tájat megismerjük.
Nos, bár az olvasásról senkit sem beszélnék le, most mégis azt javaslom, hogy "szakadjunk le" a NETről, és vegyük az irányt Balatonlelle felé, ahol a néma trófeák eléneklik nekünk azt a mesét, amitől a négyszögletű országok igazán érdekessé válnak.
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|