Amikor azon gondolkodtam, hogy mit is lehetne írni erről a darabról, rögtön eszembe jutott, egy viszonylag egyszerű és nagyvonalú megoldás: Ismét egy Mohácsi darab. Ezzel az egy mondattal, a színházba járók pont annyi információhoz jutnának, ami elegendő ahhoz, hogy előkeressék bérleteiket, vagy megvásárolják a jegyüket. Ugyanakkor itt és most, valamivel több információt kell közölnöm. De akkor mit? A Veszett fejsze szereplői egy színdarabot próbálnak és próbálnak előadni. Ezt lehet olvasni a színlapon, és a szóismétlés itt nem hiba, hanem egy folyamat jelzője. A darab szanaszét görög, -mármint a darabban lévő darab- úgyhogy, a színészek egymásba és önmagukba botlanak. Egy darab őrületbe kerget hat színészt, akik erre amúgy is hajlamosak. Azáltal őrjítik meg őket, hogy minduntalan kicsúszik a kezükből. Kicsúszik a kezükből más is. A sorsuk. A tárgyak. Semmi sem áll kézhez. Vagy nagyon is hozzáragad... A három felvonásos darab bemutatja, többek között a bemutatót, no meg előtte a próbát és utána a hűdesokadik előadást. A nagyon kimunkált darabban még a próbált/játszott darabnak is van saját címe, ami a Szopottgombóc nevet viseli, ahogy a Veszett fejszének is van másik neve, címe (ezzel a címmel mutatták be először Magyarországon): Ugyanaz hátulról. Aztán persze a második felvonás bebizonyítja, hogy ez a cím is találó, hiszen egy előadást láthatunk, takarásból, vagyis hátulról. De ezen kívül semmi sem biztos. Most például az lenne a logikus, hogy a harmadik felvonásról írjak, de hogy itt is legyen egy kis bizonytalanság, így inkább nézzük az elejét. Egy fél tucat színész nekilát, hogy összehozzon egy előadást. Segít nekik súgó, kellékes, ügyelő, segédrendező, de még rendező is. Tipikus színház a színházban, nem tipikus megoldásokkal. Néha játszanak, néha kiesnek a szerepből és ilyenkor rögtön látjuk, hogy Thália papjai is emberek. A szerelmi háromszög náluk is hegyesszögű és ugyanúgy szúr, ha beleülünk, mint a valóságban. Egy adag valóság, egy gombóc karikatúrával, öntet gyanánt, pedig egy leheletnyi nemtörődöm belefáradás. A mi dolgunk, hogy megnézzük... akár hátulról (is).
Publikálta null |
|
|
|
|
Egyetem
Építőipar
Helyilap
Intézmények
Kereskedelem
Kistérségek
Szolgáltatás
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|