Az Európai Bizottság Regionális és Foglalkoztatási Főigazgatóságának képviseletében háromfős delegáció látogatott 2006. február 21-én a Közép-magyarországi régióba. Az egész napos látogatás célja az volt, hogy közvetlen benyomásokat szerezzenek a regionális programozás előrehaladásáról. A delegációt Szabó Imre, a Közép - Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke fogadta.
A delegáció tagjai a délelőtt folyamán a régió fontosabb szereplőivel (jelentősebb városok polgármestereivel, kamarákkal, civil szervezetekkel, vállalkozókkal) folytattak konzultációt, a délutánt pedig a Pro Régió Ügynökség tervezésért felelős munkatársaival töltötték.
A delegáció azt hangsúlyozta, hogy folytatni kell az intenzív felkészülést a programozás és az intézményfejlesztés vonatkozásában. A régió vezetésének figyelembe kell vennie, hogy a Kohéziós Alapból is valósulhatnak meg projektek, ezzel kapcsolatban azonban mindenképpen szükséges a Kohéziós Alapból (közlekedésfejlesztés, környezetvédelem) az országba érkező fejlesztési forrás kormány általi régiónkénti elhatárolása. Elmondták azt is, hogy fontos az erőforrások koncentrálása, a régió humánerőforrásának mozgósítása; érdemes az eddigi tapasztalatokra és partnerségre építeni, de szükséges a további együttműködési lehetőségek felkutatása, kialakítása is.
A delegáció tagjai elsősorban a jelenleg működő Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) végrehajtásának tapasztalataira, valamint a II. NFT keretében készülő önálló regionális operatív program kidolgozásának eredményeire és gondjaira voltak kíváncsiak.
A konzultáció során vita alakult ki az elöregedett lakásállomány közpénzből való felújításának támogatásáról. A témát érintő szakmai kérdések további megbeszélésére műhelymunka keretében fognak sort keríteni a felek.
|