Gódor András polgármestert a 2006. évi költségvetésről kérdeztük: A költségvetés olyan állapotban van, hogy a képviselő testület elé kerülhet. A nehézségek természetesen a költségvetésnek a kiadási és a bevételi oldalait érintik. A problémánk abból ered, hogy a költségvetési törvény a dányi önkormányzatnak a két legfontosabb bevételi forrását - azaz a személyi jövedelemadóból átengedett bevételeket és a normatív támogatást - nem emelte arra a szintre, ami a működéshez szükséges lett volna.
2006. évben az szja és normatív címen kapott állami támogatás mértéke megegyezik a 2005. évivel. Ezt legalább az infláció mértékével emelni kellett volna. Olyan normatív támogatásokat sem terveztek be, mint amilyenek az elmúlt esztendőben voltak például a kiegészítő normatív támogatások.
Tervek között szerepelt a saját bevételek a növelése. Fölemeltük a lakosságot érintő vízdíjakat, a csatorna díjat, a lakbéreket, bevezettük a kommunális adót. Minden olyan saját forrást felemeltünk, amelyik a költségvetésnek a bevételi oldalát erősíti. Még így is a működésben - körülbelül - 17-18 millió forint hiány mutatkozik. Ezt a hiányt csak külső forrásból tudjuk pótolni, így csak a hitelfelvétel jöhet számításba, de az önkormányzatunk csak 12-13 millió forintig hitelképes.
A költségvetés belső szerkezetét szeretnénk megváltoztatni és ez elsősorban a szociális kiadásokat érinti: azokból veszünk vissza, amikből az önkormányzat az elmúlt években, saját hatáskörében - tehát a törvényi előírásokon fölül - többet adott. Nem tudjuk támogatni a fiatalok lakásépítését, a rendőrséget, az egészségügyet, pedig ez nagyon fontos lenne.
Kevesebb hitelt tudunk adni, nem tudjuk támogatni a különböző nem önkormányzati intézményeket olyan mértékben, mint eddig tettük.
Ez eléggé szomorú dolog, de azt hiszem, így sem tudjuk elkerülni a hitelfelvételt.
|