Csielkáné Tóth Lenke polgármestert a 2006. év költségvetéséről kérdeztük: A 2006. évi költségvetést jelenleg tárgyaljuk, a koncepción túl vagyunk és most merültünk el a részletekben. Nagytarcsa most lépte túl a 3000 fős lakosságát ezért már nem tartozunk a kis falvak közé, így már az ezeknek járó állami normatíváját sem kapjuk. Az összköltségvetésünk 2005-ben 300 millió volt ebben benne van az iparűzési adó, - ami 14 millió- a gépkocsiadó -ami 19 millió- és a kommunális adó -ami 6 millió-. Az idén is ezekkel számolunk. Ezen kívül voltak telekeladások, a bevételekből beruházásokat végeztünk: saját erőből építettük fel például az egészségházat, 10 millió forintból.
Ebben az évben a várható bevételünk kb. 50 millióval lesz kevesebb, mint tavaly volt az elmúlt évben. Ez nagy szomorúságot okoz nekem, ugyanígy nagyon nagy gondot okoz az idei év költségvetés bevételi oldalának a kiszélesítése is.
A lakosságot közvetlenül érintő díjváltozások nincsenek, adót nem emeltünk legfeljebb csak a szemét díj és a csatorna díj emelkedése érinti majd a lakosságot, de ez is maximum az inflációval egyenlő mértékű lehet.
Az idén nem bővítünk létszámot intézményeinkben, itt is nagy spórolás van. Hol lehet spórolni? Hát a jutalmon, ami ugye nem jól érinti a hatvan dolgozónkat. Új óvoda kijelölésén dolgozunk, de mivel már nincs önkormányzati terület, így ez sem egyszerű. Idén közvilágítást szeretnénk építeni, egy utcának az aszfaltozását szeretnénk megoldani a Vadvirág utcánál, ahol már nagy lakossági összefogás volt már a tervezés szakaszában is. Az általános iskola konyhájának felújításánál, a községi csapadékvíz elvezetési tervünknél van még tavalyról áthúzódó tétel. Községi ivóvíz ellátási tervet készítünk, a sportpályához vezető utat akarjuk kiépíteni. A temető mellett parkolót és kerítést szeretnénk építeni. Akadály-mentesítéseket is végzünk, ez törvényi kötelezettségünk is.
|