A Szebb Jövőért Társaság szervezett keretek között nem vesz részt a 2006-os választási kampányban. Mint fiatal, frissen bejegyzett párt nem kíván versenyre kelni azokkal a jelöltekkel, akik példamutató összefogással a Miép-Jobbik-Kisgazdák színeiben indulnak el a választáson. Mivel a Szebb Jövőért Társaság legfőbb céljaként a nemzeti erők összefogását tűzte maga elé, a jelenlegi helyzetben egyértelműnek látja, hogy munkájával a Miép-Jobbik-Kisgazdák - a Harmadik Út - Parlamentbe jutását kell elősegítenie, mert minden más lépéssel veszélybe sodorná a nemzeti erők megjelenését a Parlamentben.
Ezért a Szebb Jövőért Társaság bejelenti, hogy a Harmadik Út képviselőivel megkezdte az egyeztetéseket, hogy milyen formában tud a leghatékonyabban segítséget nyújtani az egyre jobban eldurvuló kampány során.
Ugyanakkor aggódva figyeli a Parlamentből felröppenő híreket, miszerint a Fidesz és az Szdsz titkos koalíciós tárgyalásba kezdett. Ez a lépésük megmagyarázza, hogy a Fidesz miért viselkedik ellenségesen a Harmadik Út és az Fkgp egyre markánsabb megjelenésével szemben. A magát nemzetinek, jobboldalinak mondó Fidesz egy ilyen koalícióval végveszélybe sodorná az országot, mert elősegítené, hogy az Szdsz újra bekerüljön a Parlamentbe. Az az Szdsz, amely az elmúlt években mindent elkövetett a nemzeti öntudatunk megtöréséért, a nemzeti jelképeink bemocskolásáért, az országunk gazdasági ellehetetlenítéséért, fiataljaink erkölcsi megmételyezéséért, javaink külföldi kézbe juttatásáért.
Ennek a szégyenteljes egyezségnek egyetlen akadálya lehet, ha a Fidesz mellett a Harmadik Út és az Fkgp jelöltjeit bejuttatjuk a Parlamentbe, mert ezzel rá tudjuk kényszeríteni a Fideszt a nemzeti oldallal való koalícióra.
Felhívjuk a Parlamenten kívüli pártok figyelmét arra, hogy a választókörzetekben igyekezzenek elkerülni a nemzeti jelöltek egymás közötti versenyeztetését, a választók megosztását, mert csak közös erőfeszítéssel van esélyünk eredményt elérni a választáson.
|