A Pest Megyei Idősügyi Tanács megtartotta soron következő, idei első ülését február 10-én, pénteken a Megyeházán. A tanács tagjait Szabó Imre, Pest Megye Közgyűlésének elnöke - aki egy személyben az Idősügyi Tanács elnöke is - köszöntötte, majd átadta a szót Körösfői Lászlónak, Pest Megye Közgyűlésének Idősügyi tanácsnokának, aki a napirendi pontokat ismertette.
A legfontosabb téma a 2006. évi munkaterv elfogadása volt, melyet egyhangú döntéssel szavaztak meg. A következő napirendi pont az ütemezett programok megbeszélése és a tavalyi péceli, szadai idősotthon látogatások kiértékelése volt.
A tapasztalatok alapján, a továbbiakban is a megyei fenntartású intézmények helyzetfelmérését látták kiemelkedő feladatnak a tanács tagjai. Körösfői László tájékoztatást adott a 2005. októberében, Gödöllőn megtartott második Megyei Idősek Napja rendezvényről. Az eseményen közel háromszázan vettek részt és minden jelenlévőnek nagy élményt jelentett, de a programok közül, a Grassalkovich kastély meglátogatása tetszett a legjobban a résztvevőknek. A megye vezetése és a tanács döntése alapján az Idősek Napját 2006-ban is megtartják.
A tanács 2005. évi tevékenységéről a közgyűlés áprilisi ülésén tart beszámolót - tudhattuk meg Körösfői László idősügyi tanácsnoktól. Az Idősügyi Tanács döntött, hogy 2006. márciusában a kiskunlacházi és a ráckevei idősotthont látogatják meg.
Szabó Imre elnök felkérésére, Pintér Béla, a Tanács dunakeszi illetőségű tagja két témában tájékoztatta a megjelenteket. Elsőként a gázár-kompenzáció igénylésénél felmerülő félreértéseket tisztázta, mely szerint a többgenerációs, közös építésű házak estén is igénybe vehető, amennyiben különálló lakrészként vannak bejelentve a lakórészek. Másodikként a közgyógyellátási rendszerről és annak 2006. július 1.-i módosításáról beszélt.
Az ülés végén a Pest Megye Önkormányzata által kiírandó Keretek pályázat lehetőségeit tárgyalták meg. Szabó Imre, az Idősügyi Tanács elnöke, mint az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottságának tagja, ismételten kihangsúlyozta a pályázatok fontosságát és ismertette azt a tényt, hogy a fejlesztési alap az egyetlen olyan terület, amelynek költségvetése tízszeresére nő a következő ciklusban. Az elnök visszautalt a 2002. évre, amikor ez az összeg négyszáznegyven millió forint volt, majd a Nemzeti Civil Alap megalakulását követő évben már ötmilliárd forintra növekedett. A megye vezetője kitért a kistérségi társulások hasznosságára, mely modellre akár nyugdíjas társulások is létrejöhetnének, így a források könnyebben és koncentráltabban válnak hozzáférhetővé.
Végezetül a Pest Megyei Idősügyi Tanács is megtárgyalta az előrehozott nyugdíjkorhatár ötletét és megvalósítási tervét. A tagok a javaslatot pozitívan értékelték. Az új kezdeményezésben az utazási kedvezmény korhatár csökkentését is sikernek könyvelnék el. Szabó Imre, mint a testület elnöke sikeresnek és meggyőzőnek értékelte a javaslatot, majd hozzátette: Pest Megyei Idősügyi Tanácsa is támogatja a kezdeményezést.
|