Bagyin József polgármestert a 2006. évi költségvetésről kérdeztük:
Az aszódi 2006. évi költségvetés nem jól áll, 183 millió forint működési hiány van. Ez az előző évekhez hasonlóan kb. a költségvetés 10%-át teszi ki. Ez Aszód költségvetésében 1993 óta folyamatosan jelen van, ezt az önhibáján kívül hátrányos helyzetű települések pályázatán tudjuk - úgy, ahogy - ,,kiegyenesíteni''. Ebben az évben a különböző telekalakítások és az ahhoz kapcsolódó beruházások vannak súlypontban. Az Evangélikus Gimnázium környékén két blokkban több, mint száz ingatlant alakíttatunk ki, ezeket értékesítettük, a szükséges közműveket most építjük ki.
Az OTP Ingatlan szintén közel száz telket alakított ki Aszódon. Ennek a megközelítéséhez egy útépítési pályázatunk van előkészület alatt. Itt is a város közműveit kell az OTP ingatlan területén lévő közművekkel összekapcsolni.
Meglehetősen sok dologra pályázunk, az új bölcsőde az, ami a legnagyobb feladat lesz ebben az évben.
A bölcsődeépítés mellett a legnagyobb építkezés az általános iskolában folyik, itt egy pályázatnak a befejező mozzanata maradt erre az évre. ,,A XXI. század iskolája'' című pályázat építési részét tavaly megcsináltattuk, az idén ugyanennek a technikai része készül el.
Úgy tűnik, hogy a katonák elhagyták Aszódot, az ingatlanjaik közül igényt tartunk a tiszti klubra, amit művelődési háznak szeretnénk kialakítani.
Május végére készül el a Gimnázium az uszodája, erre olyan társulást kell létrehoznunk, amelyik ezt üzemeltetni fogja.
Nagy feladat az a megfelelés is, hogy az Aszódi Többcélú Kistérségi Társulás működni tudjon: meg szeretnénk felelni annak az elvárásnak, ami - egy igazi körzet központtal szemben - a térséghez tartozó települések részéről megvan.
|