2006. február 15-én 09.25 órakor érkezett a Gödöllői Rendőrkapitányság ügyeletére egy segélykérő telefonhívás a Gödöllő központjában lévő egyik pénzintézményből, azzal, hogy ott egy nő ki akarja rabolni a bankot.
A rendőrjárőrök azonnal a helyszínre mentek, és ott elfogták a bűncselekmény elkövetőjét: T. Renáta 24 éves veresegyházi lakhelyű nőt.
Az elsődleges adatok alapján a nő 09.15 óra körüli időben érkezett a bankba, ahol egyébként több ügyfél is tartózkodott, majd az egyik ügyintéző pultjához ment és átnyújtott neki egy papírlapot, amin a követelései szerepeltek. Egy milliárd forintot akart jogellenesen elvinni a bankból, és közben egy fegyvernek látszó tárgyat tartott az ügyintézőre. Szerencsére sem az alkalmazottak, sem az ügyfelek nem veszítették el lélekjelenlétüket és az egyik banki dolgozónak sikerült telefonon értesíteni a rendőrséget, illetve az egyik ügyfél felismerte, hogy a nőnél lévő fegyver egy műanyag játékpisztoly, így a biztonsági őr megakadályozta a bűncselekményt, illetve visszatartotta az elkövetőt.
Személyi sérülés nem keletkezett sem a bűncselekmény elkövetése, sem az elfogás során.
T. Renáta ellen fegyveres rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pest megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Rablási Alosztály folytatja a büntetőeljárást.
A Büntető törvénykönyv szerint ezért a típusú súlyos bűncselekményért akár 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés büntetést is kaphat.
|