|
A "dicsőséges" Vörös-Szovjet Hadsereg speciális részlege, félreértette a "felszabadítás" vagy "megszabadítás" szavacskákat és közel egy évig kutatták és "gyűjtögették" (1944-45-ben) a hazánkban fellelhető mezőgazdasági, ipari, kulturális és más értékeket (termékeket, anyagokat, eszközöket, berendezéseket, haszonállatokat, stb.), majd vasúti vagy gépjármű-szállítással a világ első szocialista államába irányította.
 A sárospataki könyvtárból 172 darab könyv nyerte el a "kutatók" tetszését, ebből most 134 darab, XV., XVI., XVII. és XVIII. századokból származó,- latin, magyar, német, és lengyel nyelvű mű, többek között: három kőnyomatos, hat kéziratos, huszonkét ősnyomtatványos és százhárom egyéb kivitelezésű kerül vissza jogos tulajdonosához.
Az Ogonyok c. orosz hetilap már az elmúlt év végén tájékoztatta olvasóit, hogy a magyarok BUKARESTBEN (Sic!), már nagyon várják a könyveket, ami feltételezhető, mert Románia fővárosában is vannak magyarok, bár nem olyan sokan, mint Budapesten, és nem elképzelhetetlen, hogy a szállítmány Bukarestet érintve érkezik hazánkba.
Természetesen a magyarok is várják a könyvek megérkezését, de örömükbe ürüm is vegyül, ha megtudják, hogy milyen árat kért ezekért a könyvekért, a "nagylelkű" orosz állam. Ugyanakkor,- az "üzlet" létrejöttében nem kevés "érdeme" van a magyar kormányfőnek és kormányának, mivel (nagyvonalú) kötelezettséget vállaltak, hogy megtérítik az őrzési, restaurálási és szállítási költségeket az orosz fél számára.
Kötelezettséget vállaltak arra is, hogy a kollekció "megmentőjeként"(?!) megörökítik Sárospatak egykori szovjet városparancsnokának,- Pjotr Jegorov századosnak a nevét! Talán ez lesz az első eset a világtörténelemben, amikor a zsákmányszerző (fosztogató) szobrot, márványtáblát vagy díszpolgári címet kap azért, mert legfelsőbb parancsnokának engedelmeskedve kifosztott egy könyvtárat, és olyan könyveket küldött hazájába, amelynek (ott) senki, semmi hasznát nem veszi, de évszázados beidegzésükből kifolyólag, úgy ragaszkodtak hozzá, mint például a japánoktól "elcsípett" kis kopár szigetecskékhez.
Azt sem árt tudni, hogy a MOL Rt sem kicsinyeskedett, már tavaly 1 millió (azaz egymillió) dollárt, mintegy 200 millió (azaz kettőszáz millió) forintot adományozott a Nyizsnyij Novgorodi múzeum helyreállításához, mivel a szívén viseli az orosz nemzeti értékek sorsát.
A már említett őrzési és restaurálási költségek 12 millió (azaz tizenkétmillió) rubelt tesznek ki, vagyis mintegy 88 millió (azaz nyolcvannyolcmillió) forintot, nem számítva a szállítás költségeit, és azt sem tudva, hogy a retúr-szállítást vagy csak a visszaszállítást kell megfizetni?
Mindezek ismeretében - nem provokációs céllal -, felvetődik néhány kérdés a sárospataki könyvek "turistaútjával" kapcsolatban:
1/ Mióta és miért fizet egy kormány a rabló(k)nak?
2/ Pjotr Jegorov kapitány miért számít megmentőnek, és hová tűnt el 38 darab könyv, a megörökítendő városparancsnok messzemenő gondoskodása során?
3/A vonatkozó nemzetközi egyezmények alapján lehet-e a megszálló állam hadseregének zsákmányolni, majd (ezek után) a vesztes és kifosztott államtól jóvátételt követelni és elfogadni?
4/ Ki kérte és ki ellenőrizte a restaurálási műveleteket?
5/ A magyar adófizetőket megkérdezte-e a MOL Rt, hogy milyen összeggel támogassa a Nyizsnij Novgorodi objektum karbantartási munkálatait?
6/ Hol vannak a többi elhurcolt nemzeti kincseink? Ki foglalkozik a tárolásukkal, őrzésükkel és restaurálásukkal, mikor fogják benyújtani mindezekért a számlát?
7/ A kormány konzultált-e a parlamenti pártokkal vagy a polgári társadalmi szervezetekkel, a sárospataki könyvek visszajuttatásának, - az oroszok részéről megadott anyagi és erkölcsi feltételek elfogadásának (elfogadhatóságának) kérdésében?
ÖSSZEGEZVE: mind az elrabolt sárospataki könyvek kálváriája, mind a többi eltulajdonított nemzeti kincseink visszaszolgáltatása körüli huzavona ellent mond a nemzetközi egyezményeknek, az egykori szovjet kormányok megszámlálhatatlanul emlegetett baráti-testvéri magatartásának, az egyetemes emberi igazságnak, és a rendszerváltó oroszok államaink közti jó viszony kialakítására irányuló törekvésének.
Az oroszok még mindig azt a sztalini mondást vallják magukénak, miszerint: "A ZSÁKMÁNY AZÉ, AKI MEGSZERZI!". A zsarolásnak tűnő (vagy zsarolásként is felfogható), különféle címeken bejelentett követelések, a sztalini-hruscsovi-brezsnyevi kicsinyes és önző gondolkodásra utalnak, egyben sértik igazságérzetünket és nemzeti önérzetünket.
Azért, mert mi nem nyújtottuk be a "számlát" a Szovjet Hadsereg 1944-45-ös, valamint 1956-os Magyarországon elkövetett károkozásaiért, a polgári lakosság kifosztásáért, a nők meggyalázásáért, a szovjet kormány valamint a szovjet kormány etikátlan és hazug magatartásáért, még nem jelenti azt, hogy krónikus amnéziában szenvedünk...
Azok, akik ezt elhallgatják, és mosolyogva elfogadják, nem őszinték és nem a korrekt egyenjogúságon alapuló államok közti kapcsolattartás hívei!
Szégyen a magyar kormányfő (és kormánya) számára, ha ilyen feltételek mellett fogadja Putyint, és ilyen feltételek mellett "vásárolja vissza" azt, ami a magyar nép elidegeníthetetlen tulajdonát képezte Sárospatakon és képezi Nyizsnij Novgorodban is!
Prof. Dr. Bokor Imre nyomán
|
