2005-ben a Gödöllői Rendőrkapitányság területén a legnagyobb anyagi kárt és országos érdeklődést kiváltó bűncselekmény Csömörön történt. Szeptember és október hónapokban két lovardában tűz ütött ki, majd ennek következtében több értékes ló is elpusztult.
A tűzszakértői vizsgálatok szándékos gyújtogatást jelöltek meg a tüzek keletkezési okaként, ezért akkor ismeretlen tettes(ek) ellen indult büntetőeljárás jelentős kárt okozó rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Az elkövető(k) mielőbbi kézre kerítése céljából a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője nyomozócsoportot állított fel.
A nyomozásban 2006. január 10-én történt pozitív fordulat, amikor is egy csömöri fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként a Gödöllői Rendőrkapitányság nyomozói gépjárműlopás miatt. A férfi csömöri tartózkodási helyén tartott házkutatás során elrejtve több, bűncselekményből származó tárgy került lefoglalásra (barkács gépek, keri kisgépek, kéziszerszámok, kőműves szerszámok, lószerszámok és benzines kannák). Ezután K. Sándor 29 éves csömöri tartózkodási helyű férfi már betöréses lopás bűntett elkövetése miatt is kihallgatásra került. Eddig összesen 22 esetet vallott be, amiket főleg a Csömörön és környékén lévő hétvégi házak, épülőfélben lévő házak, tanyák, családi házak feltörésével követett el.
K. Sándor által elkövetett jogsértő magatartások itt még nem értek véget, mivel - a már az előzetes letartóztatásban lévő férfi - folytatólagos gyanúsítottkénti kihallgatás során február elején az elétárt bizonyítékok alapján beismerte, hogy ő gyújtotta fel a két csömöri lovardát, mivel azokba is betört és a nyomait így akarta eltüntetni.
A nyomozás eddigi adatai alapján K. Sándor a fenti bűncselekményekkel közel 50.000.000,-Ft-os kárt okozott.
|