Megújult formában várja vendégeit Barcson a megszépült városi strandfürdő. A rekreációs termálközpont ünnepélyes avatására február 7-én került sor, melyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mellett Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter is részt vett.
2005. júliusában kerültek átadásra a nagyközönség számára a szabadtéri sport-és termálvizes medencék, a vizesblokkok valamint az öltözők. Második ütemben a fedett verseny-, és termálmedencék, valamint az orvosi rendelővel és kilenc kezelőhellyel rendelkező gyógyászati részleg építése zajlott.
A fürdőrekonstrukció Barcs történetének egyik legnagyobb fejlesztése. A termálközpont nemcsak turisztikai szempontból játszik szerepet a város életében, hanem nagymértékben hozzájárul új munkahelyek létesítéséhez, ezáltal a magas munkanélküliségi ráta csökkenéséhez.
A város történeti központjában elhelyezkedő fürdő felújítása a „Barcs szíve újra dobogjon” városrehabilitációs program részeként valósult meg. A Program keretében még további épületek öltenek új arcot. A városrehabilitációs elképzelések első ütemének megvalósítása 550 millió forintba kerül. Ebből 495 millió forint értékű munkálat a Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) révén valósul meg. Magyarország uniós csatlakozása óta hazánk számára is elérhetőek az EU pénzügyi támogatásai. A regionális fejlesztésre felhasználható uniós források a Regionális Fejlesztés Operatív Program pályázatain keresztül hívhatók le.
A ROP 2004-2006 közötti időszakban több mint 107 milliárd forint értékben támogat beruházásokat.
Ennek az összegnek a 96%-ra már lekötésre került. A támogatás révén megvalósuló beruházások turisztikai, útfejlesztési, város-rehabilitációs, intézmény-fejlesztési, képzési projekteket támogatnak.
|